3.fejezet

A reggeli csendet egy madár éneke törte meg, amely a fehér asztalon gubbasztott.

Jobb kezét csendben kinyújtva végighúzta a madár jáde-szerű tollain. A madár az érintéstől megijedve hang nélkül elrepült a nap irányába.

A székből felemelkedve a madár után lépett, mintha vele együtt akart volna repülni. De azonnal egy szikrázó arany rács jelent meg, elállva az útját.

A madár kirepült a rácsok közt, a szabadságba. Magasabbra és magasabbra, messzebb és messzebb szállt, bármerre mehetett, szabad volt.

Asuna csak állt és nézte a madarat, ahogy az egyre kisebb és kisebb lesz, míg el nem tűnt a messzeségben. Ekkor lassan megfordult és visszaült székére.

Az asztal és a székek mind, mind fehér márványból készültek, kényelmetlenek és hidegek voltak. Az asztal mellett egy fényűző ágy foglalt helyet, amely ugyancsak fehér színben pompázott. Ennyi volt az egész bútor ebben a "szobában".

A padlót alkotó járólapok is fehérek voltak. Az egyik végétől a másikig mindössze húsz lépés volt a távolság, de ez a kerek szoba aranyszínű rácsokkal volt körülvéve. Bár a rácsok eléggé távol voltak egymástól, hogy Asuna átférjen köztük, egy erőtér akkor is bent tartotta.

Az egymást keresztező aranyrudak egy kupolaszerű formát hoztak létre, tetejükön egy jókora gyűrűvel, amellyel az egész szerkezet egy vastag ágra volt felfüggesztve. Ez az ág tovább nyújtózott, fel egészen az égig, és egy hatalmas fának volt a része.

Más szavakkal ez a fura szoba egy ketrec volt, óriási méretekkel, amelybe azonban a madarak szabadon betérhettek, de Asunát nem engedte ki. Ezért joggal hívhatjuk börtönnek is.

A szoba mindenesetre fényűző, elegáns és gyönyörű volt, de akkor is egy hideg börtön volt.

Körülbelül hat nap telt el azóta, hogy felébredt itt, viszont ez nem reális szám, mivel semmire nem tudta lejegyezni a napok múlását és mintha a napok is sokkal rövidebbek lehettek volna 24 óránál. Ha így is van, a belső órája felébreszti őt, ha nappal van, ha éjszaka.

Felébredve megkérdezheti magát hány nap volt, de később bár nem lehetett biztos a számban. Amit tudott, hogy többször számolt egy napot, de az is lehet, hogy valójában jó pár év eltelt. Minél tovább raboskodik itt, annál több emléke vész a múlt ködébe a Vele eltöltött időről.

Az az idő...

Mikor Aincrad összeomlott, a világ egyetlen hatalmas fényrobbanásban tűnt el. Mielőtt ők is elenyésztek volna, Asuna és Kirito egymást átölelve várták azt a pillanatot, amikor elveszítik eszméletüket.

Nem érzett félelmet. Meg volt győződve, megtette, amit meg kellett tegyen és olyan életet élt, ahol semmit sem bánt meg. Vele eltűnni... kellemes befejezés gondolta Asuna.

Mikor eltűnt Kirito testének melege Asunát azonnal teljes sötétség vette körül. Kinyújtotta kezét, a nevét kiabálva. De valamilyen áramlat tovább húzta a sötétség mélyére. A teljes sötétséget egy-egy fényvillanás szakította meg. Nem tudta hova viszi ez az áradat, ezért sikítani kezdett, ahogy a torkán kifért.

Végül egy szivárványszínű délibáb jelent meg előtte, majd egyre tágult, míg végül ide pottyant.

A falon egy hatalmas gótikus tükör függött, amelyben kicsit másabb alak tükröződött vissza, mint amit megszokott. Arca, gesztenyebarna haja ugyanolyan volt, mint azelőtt. De egy vékony, egyrészes fehér ruhát viselt, amelyet vékonynak gondolt. A ruha felső részét a mellkasa fölött egy vérvörös csokor díszítette. A lábát átjáró jeges hideg jelezte, hogy a padló márványból készült.

Semmilyen fegyver nem volt a hátán, csak két furcsa átlátszó képződmény, amely szárnyak alakjára emlékeztette. De ha szárnyak voltak, inkább rovarszárnyak, mintsem madáré.

Először tényleg azt gondolta a túlvilágra csöppent, de aztán rájött, hogy szó sincs erről. Megpróbálta előhívni a rendszermenüt, de sikertelenül. Ez nem Aincrad, hanem egy újabb illúzióvilág, egy számítógép által készített virtuális börtön. Asuna egy ember gonoszsága miatt került ide.

Lévén ez a helyzet, Asuna akkor sem hagyta legyőzni magát, elméje nem adta meg magát a gonoszságnak. Erre emlékezve elviselte a magányt és az idegességet. De megingathatatlan elszántsága már kezdett omladozni. A rémület lassacskán beszivárgott szívébe.

Asuna a hideg széken ült, karjait az asztalon nyugtatva. A szíve nyugtalan volt, miközben az esze folyton Rajta járt.

"Gyorsan, gyere és ments meg Kirito..."

─ A legszebb arckifejezés Titánia - szólalt meg hirtelen valaki.

─ Egy olyan embernek az arca, aki mindjárt sírva fakad... Szeretném megfagyasztani a pillanatot, hogy minél tovább élvezhessem. - folytatta

─ Csak rajta - válaszolt Asuna a hang fele fordulva

A ketrec fa felőli oldalánál egy ajtó volt, amely elválasztotta a ketrecét a fa többi részétől. Az ajtó kinyílt, egy magas alakot fedve fel.

Hosszú aranyszínű haj omlott hátára, fejét egy ezüstszínű tiara ékesítette. Zöld selyemből készült ruháját ezüstös hímzés díszítette. Mint Asunának neki is voltak szárnyai, csakhogy ezek nem voltak átlátszók. Inkább egy óriási lepke szárnyára hasonlítottak. Szárnyának négy része a fekete bársony és a smaragdzöld színeiben tündökölt.

Arcának szépsége azonban elárulta, hogy csakis mesterséges lehet. Sima homlokával, vékony és magas orrával, ugyanolyan színű szemeivel, mint a szárnyai, nagyon mutatós jelenség volt.

Az összképen azonban sokat rontottak keskeny ajkai, amelyek a teljes lenézés fintorába torzultak.

Mikor Asuna meglátta, elfordult mintha valami mocskosat látott volna. Érzelmektől mentes hangon ennyit mondott:

─ Mint rendszergazda bármit megtehetsz. Tégy belátásod szerint.

─ Miért vagy ilyen szívtelen, Titania? Hát erőltettem rád magam valamikor is?

─ Még képes vagy ilyet mondani miután bezártál ide?! Mellesleg fejezd ezt be...Én Asuna vagyok Oberon vagy inkább Sugou...

Asuna felnézett Sugou Nobuyuki legújabb reinkarnációjára, Tündérkirály Oberonra. De most nem kapta el tekintetét, farkasszemet nézett vele.

Ajka megint undorodó fintorba torzult, majd zordul megjegyezte:

─ Ébredj már fel! Ebben a világban én Oberon, a Tündérkirály vagyok, te pedig Titánia, a királynőm. Mi vagyunk a játékosok irigységének tárgyai, Alfheim mesterei. Legalább megnyílhatnál és viselkedhetnél úgy... mint a társam.

─ Hiába vársz, úgy sem fogok megnyílni neked. Már eljátszottad a tiszteletemet, csak gyűlöletet és utálatot kapsz.

─ Csak hülyéskedtem. Mondtam nem erőltetem rád magam. Sőt hamarosan te fogsz nekem könyörögni... Csak várj...

─ Bolond, melyik világrészen élsz? Tényleg azt gondolod, hogy én ezt önszántamból megengedem?

─ Annyira biztos vagy, hogy csak 'bolond vagyok'? Hamarosan megtörlek.

Oberon rátenyerelt az asztalra majd előrehajolt. Gonosz vigyorral nézett ki a ketrecből.

─ Több tízezer embert látsz nap, mint nap bejelentkezni és játszani egy hatalmas világban. De nagyon figyelmetlenek, ugyanis a FullDive technológiában messze több rejlik, mint holmi szórakoztatás.

Asuna erre a váratlan kijelentésre nem tudott mit mondani. Oberon színházias mozdulattal tárta szét karjait majd folytatta.

─ Nem vicceltem. Sőt, ez a játék holmi melléktermék. A Nerve Gearnak és az Amuspherenek csak nagyon kis részét használja ki a játék, csupán a virtuális világ illúzióját hozza létre. De mi történik, ha ezt a bizonyos szabályzót kivesszük belőle?

Asuna ekkor meglátta Oberon zöld szemeiben bujkáló gonosz hatalomvágyat. Ettől ösztönösen összerezzent.

─ Nem csigázlak tovább: Ha ezt a szabályzót eltávolítjuk, az agyi tevékenység, úgy, mint a gondolatok, érzelmek, sőt még az emlékek is befolyásolhatóvá válnak.

Ekkora őrültségre Asuna még Oberontól sem számított. Még a lélegzete is elakadt, majd valahogy sikerült kinyögnie:

─ Ezt... Ezt nem fogják hagyni...

─ Azt mondd meg, ki állíthat meg? Ilyen kutatások több országban is folynak, csak emberi alanyok kellenek hozzá.

Ekkor élesen felkacagott, ellökte magát az asztaltól, majd Asuna körül kezdett sétálni.

─ Rengeteg folyamat zajlik az agy magas rendű működésének hátterében, ezért nagyon sok vizsgálati alany szükségeltetik ehhez. Viszont, ugye több vizsgálatra is szükség van, valamint az embereken végzett kísérletek illegálisak. Ezért haladunk ilyen lassan. De... egyik nap, ahogy a híreket néztem elém pottyant a tökéletes alkalom... tízezer kísérleti nyuszi.

Asuna nyakán a pihék égnek álltak, ahogy ezt meghallotta. El tudta képzelni mit fog ezután Oberon mondani.

─ Kayaba mester... Lángelme volt, mégis bolond. Megvolt benne a tehetség, de ő egy játékvilággal élte ki. Jóllehet akkor nem törhettem be a szerverre, de ahogy kiszabadultatok, nem volt nehéz bejutnom a routerbe...

Eközben egy olyan mozdulatot tett, mintha egy serleget tartana és beleinna.

─ Várni, míg kitisztítják a játékot, sok időbe telt. Bár nem tudtam az egész játékost elkapni, 300 -at azért sikerült. A valóságban nincs akkora intézmény, ahol ennyien elférnének, de a virtuális világban ez nem jelentett gondot.

Oberon tovább mesélte a sületlenségeit, amelyet Asuna már a kezdetektől fogva megutált benne.

─ A régi SAO szerver 300 játékosának köszönhetően a kutatásunk röpke két hónap alatt rengeteget haladt. A hamis emlékek beültetése, az érzelmek megváltoztatása... a technológia már kezdett alakot ölteni. A lélek manipulálása... tényleg csodálatos.

─ Ezt... szerinted az édesapám csak úgy hagyni fogja?!

─ Az öregnek fogalma sincs erről. Mindezt egy nagyon kis csapat végzi teljes titokban. Amúgy igazi vagyont ér...

─ Hogyhogy?!

─ Egy amerikai vállalat már tűkön ülve várja a kutatás befejezését. És amikor készen lesz... óriási összegért fogom elpasszolni. Minden a RECTO égisze alatt fog futni, az meg az enyém lesz.

─ ...

─ Hamarosan a Yuuki családhoz fogok tartozni. Ahogy pedig ez megtörtént máris a RECTO várományosai közé kerültem. A házasság veled pont kapóra jön. Hm... miért is ne próbálnánk el itt és most?

Asuna hátán jeges remegés futott végig, majd lassan, de határozottan megrázta a fejét.

─ Na, ez az, amit nem fogok megengedni. Ahogy innen kijutottam fényt derítek erre.

─ Te tényleg még mindig nem érted... Csak azért beszélek ennyire nyíltan, mert hamarosan úgyis elfelejted.

Oberon hirtelen megállt, oldalra döntötte a fejét és elcsendesedett. Majd megnyitotta a menüt és ezt mondta:

─ Rögtön jövök, várjatok az utasításokra.

Ahogy az ablak eltűnt, rávigyorgott a lányra:

─ Figyelmeztetlek, a nap, amikor halálosan belém fogsz szeretni, hamarosan itt lesz. Ha most nem adod meg magad, a te agyad is bevonom a kísérletbe. Ez hogy tetszik, Titania?

Azzal akár egy macska szőrén, végigsimított a lány haján.

Asuna lehatott fejjel ült, nem nézte, ahogy Oberon kimegy a kalitkából. Agya Oberon utolsó szavait játszotta le újra és újra, és az iszonyatot, amit előrevetítettek.

Az ajtó kattanása visszhangzott a szobában, ahogy bezárult, csak süket csendet hagyva hátra.

☼☼☼

Miután Suguha átöltözött az egyenruhájába, kisétált a kendo teremből. Üdítő szellő simogatta arcát, ahogy az iskolaépületek között sétált bambuszkardját lazán maga mellett tartva. Fél kettő volt, az ötödik órák már megkezdődtek, így az iskola nagyon csendes lett. Az első és másodéves diákok mind órán voltak, a harmadévesek eldönthették, hogy milyen felkészítő tantárgyakra járnak. Csak az nem volt órán, akinek már megvolt az ajánlása, mint Suguhának is.

Volt szabadideje, de az osztálytársai gúnyolták, ha találkoztak. Suguha nem megy ok nélkül iskolába. A kendo edzője szigorú, de melegszívű tanár, aki nagyon odafigyel az egyik legjobb iskolába bejutott tanulójára. A lány mégis minden nap bejár az iskolába hogy ne maradjon el a szigorú edzéstervtől.

Az edző hívta fel kifinomult új szokására is a figyelmét. Suguha elgondolkozott honnan is szedhette össze. Aztán rájött: Azzal, hogy minden nap belépik, habár kis időre is az ALO-ba és légi csatákban edzi magát, megváltoztathatta szokásait.

De azt viszont nem mondta, hogy ez rossz lenne. Sőt ma két ütést be is vitt a 30 éves tanárnak, aki az ország egyik legjobbja volt.

Nem tudta miért, de mintha kicsivel könnyebben tudta volna olvasni az ellenfél mozdulatait támadás előtt.

Ekkor hirtelen eszébe jutott egy eset, ami néhány napja esett meg. Épp Kazutoval vívott, mikor testvére az egyik legjobb támadása elől szinte játszi könnyedséggel hajolt el, mintha teljesen másképp fogta volna fel az idő múlását mint ő. Hirtelen egy nagyon is lehetséges magyarázat villant az eszébe: Mi van, ha a FullDive állapotában tapasztaltak befolyásolják a valódi testet is?

Annyira belemerült a gondolataiba, hogy szinte észre sem vette, hogy valaki megszólította:

─ Lyfa!!

─ Mi?!!!!

Suguha egy lépésnyit ugrott ijedtében. Egy vézna, szemüveges srác ugrott ki eléje. Ő és karaktere egy tulajdonságukban látványosan osztoztak: mindketten ráncolták a szemöldöküket, ha idegesek voltak. És most ezek a szemöldökök nagyon lejtettek.

Suguha csípőre tette a kezét és sóhajtott egyet:

─ Ne... mondom, NE hívj így még egyszer a suliban!!

─ Bocsánat Suguha...

─ Ez...

A lány lekapta a gyakorlókard hüvelyéről a protektort, miközben előre lépett. Nagata idegesen vigyorogni kezdett majd gyorsan megrázta a fejét.

─ Oké... Bocsánat Kirigaya- san

─ Mi folyik itt Nagata?

─ Beszélnünk kellene, csak valami félreeső helyen.

─ Itt is jól van.

Nagata vállai megereszkedtek, majd szánalmas képet vágva megkérdezte:

─ Már megvan az ajánlásod. Akkor mégis miért jársz be?

─ Sugu... Kirigaya-san csak beszélni akartam veled. Itt voltam kora reggeltől... - folytatta

─ Áhh... Neked aztán van szabadidőd...

Suguha hátralépett majd egy magas virágágyás mellé térdelt.

─ Miről van szó?

Nagata leült biztos távolságot tartva a lánytól, majd válaszolt:

─ Sigurdék holnap délután megint vadászatot szerveznek. Van néhány víz alatti barlang, a Szalamanderek ritkán dugják be oda az orrukat.

─ Mondtam már, hogy jobban szeretek e-mailben tárgyalni az ilyesmiről. De különben is... egy ideig nem fogok részt venni.

─ Micsoda? Miért?

─ Arunba megyek.

Alfheim közepén található a hatalmas világfa, a lábánál pedig a hasonlóan hatalmas semleges város, Arun. Sylvain eléggé messze van ettől, az út jó néhány napig el fog tartani, főleg, hogy vannak olyan területek, ahol nem lehet repülni.

Nagata egy pillanatra megdermedt, majd közelebb húzódva Suguhához ezt kérdezte:

─ Azzal a Spriggannal mész, akivel tegnap találkoztál?

─ Igen, megígértem, hogy elkísérem.

─ Te... te nem gondolkozol...Nem tudom, miért vesztegeted az idődet egy olyan srácra, akit nem is ismersz.

─ Most meg miért pirultál el? Hé, ne gondolj semmi ökörségre...

Előkapta kardját majd nekinyomta Nagata hasának, aki ettől még jobban összeráncolta a szemöldökét és morcosán nézett Suguhára.

─ Én is kérdeztelek, hogy eljönnél-e velem Arunba de te nem akartál.

─ Ennek egyszerű az oka: kinyírtak volna minket, mindegy hányszor vágunk neki. Na de nem számít, ez az oka, hogy nem tartok Sigurdékkal légy szíves add át neki.

Suguha felállt majd egy kurta köszönéssel a biciklitartókhoz lépett. Nagata szánalmas arca úgy nézett ki, mintha egy kutyát szidás után még meg is ütnek. Ez pedig egy kicsit furdalta a lelkiismeretét. De az iskolában máris pletykák keringenek róluk és nem akart újabbal szolgálni a cserfes népségnek.

"Csak megmutatom az utat, ez minden." - mondta magának, hogy lenyugodjon.

De amikor a srácra, azokra a fekete szemekre gondolt, nem tudott lenyugodni.

Gyorsan kilakatolta a bringáját, amelyet a parkoló sarkánál hagyott majd elkerekezett. A hideg téli szél csípte arcát, de Sugu nem törődött vele. A hátsó kapun kiérve végigszáguldott a lejtős utcán.

"Gyorsan repülhetek..." ezen gondolkozott

Na meg Kiritón, akivel, teljes sebességgel tudott szárnyalni és ez nagyon izgatottá tette.

Suguha kicsivel két óra előtt ért haza. Kazuto biciklije nem volt a kertben, biztos még nem ért haza a tornáról.

Úgy tűnt, Kazuto visszanyerte régi erejét, habár ez nem elégítette ki. Túl nagy volt a különbség a virtuális karaktere és közte.

Ez természetesen érthető volt, nem is lehetett volna egy animált karakter erejét a valóságban visszaadni. Ezt Suguha is értette, annál is inkább, mivel párszor már majdnem elesett, arra számítva, hogy a szárnyaival ki tudja egyensúlyozni magát.

Belépve a házba, Sugu a mosószobába ment, berakta a ruháit a mosógépbe, majd elindította. Bement a szobájába, levetette a blúzát és szoknyáját majd a fogasra akasztotta.

Miután vége lett a kapcsolódási folyamatnak Lyfaként tekintett szét a Völgyi Liliompavilonban. Természetesen senki se ült az asztal másik végénél, mivel nagyon korán jelentkezett be. Rengeteg ideje volt felkészülni az útra.

A fogadót elhagyva a sylvaini napkeltében gyönyörködött.

Ez leginkább azoknak kedvezett, akik mindig ugyanakkor szerettek belépni,így az Alfheimi nap csak tizenhat órás volt, emiatt pedig nem gyakran talált a valósággal. Szerencsére az Alfheimi idő alatt a valódit is lehetett látni, így nem vesztették el időérzéküket, habár eleinte zavaró volt, Lyfa megtanulta szeretni ezt a megoldást.

Betért néhány üzletbe, vásárolt majd kicsivel a megbeszélt idő előtt már vissza is ért. Ahogy benyitott, észrevett egy feketébe öltözött alakot, ahogy éppen az egyik asztalnál jelent meg.

Kirito befejezte a kapcsolódást, majd párszor pillogtatva végül észrevette a feléje közeledő Lyfát.

─ Hé, korán jöttél.

─ Igen, hamarabb érkeztem, már be is vásároltam.

─ Áhh...Nekem se ártott volna.

─ Nyugi, vettem mindenfélét, ami az útra kellhet de...

Ekkor ránézett Kirito gyenge minőségű kardjára és páncéljára.

─ Jobb felszerelés kellene neked is...

─ Én is ugyanígy gondolom. Ez a kard nagyon megbízhatatlan.

─ Ööh...van pénzed?Ha nem kölcsönadhatok...

─ Háát...

Ekkor előhívta a menüjét majd belepillantva megfeszült az arca.

─ Ez a Yurudo nevű dolog a pénz?

─ Igen. Nincs pénzed?

─ De... de van... eléggé sok is.

─ Akkor irány a bolt!

─ Rendben.

Ekkor Kirito hirtelen felpattant, majd a zsebeit kezdte tapogatni. Végül a mellkasi zsebében találta meg:

─ Yui, kelj fel, indulunk.

A pixi egy kicsit álmosnak tűnt, ahogy kidugta a fejét Kirito zsebéből. Ezt egy hatalmas ásítással toldotta meg.

Elmentek a boltokig, de mire végeztek a felszerelésével már jócskán reggel lett. Könnyű volt a páncél kiválasztása, egy nadrágot, egy védelemmel erősített inget, meg egy hosszú kabátot, ami a földig leért. Viszont a kard kiválasztásával rengeteg időt töltött el, egyikkel sem lévén megelégedve.

Akárhányszor a boltos átnyújtott neki egy-egy kardot, Kirito meglóbálta majd visszaadta mondván "nehezebb kell". Végül csak meglett, egy óriási kétkezes kard, amely majdnem akkora volt, mint a Spriggan maga.

A kard pengéje a hegye felé elkeskenyedett, a napfényben feketén ragyogott, ami arra utalt, hogy sokkal nehezebb a többinél. A kardot feltehetően egy Imp vagy Gnóm számára készítették, a magas termetű fajoknak.

Az Alo- ban a sebzés két dologtól nagyban függött: az egyik a fegyver sebzése, a másik pedig a támadási sebesség. A kistermetű, ám gyors fajoknak a sebzésük nem annyira a fegyver erején, inkább gyorsaságukon alapult. Viszont akik az erőre gyúrtak, hatalmas fegyvereket fel tudtak venni. Ez pedig kiegyensúlyozottá tette a játékot.

Az erőre épített szilfek csatabárdokat és kalapácsokat is tudtak használni, de sosem mesterien. A Sprigganok ennél több fegyvert fel tudtak venni,akár erősebbeket is, de ahogy Kiritót elnézzük, inkább gyors volt, mint erős.

─ Ezt a fajta kardot... Biztos hogy fogod tudni rendesen használni?

A tündérlány elképedt kérdését hallva csak bólintott:

─ Nem lesz gond.

"Ha azt mondta, nem lesz gond, akkor nem lesz gond..." gondolta Lyfa.

Miután kifizette a kardot, felrakta a hüvelyt a hátára, amelynek hegye majdnem a földet súrolta.

Így most a harcos úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, aki kardforgatót próbál játszani. Lyfa alig bírta visszafojtani kuncogását, ahogy a következőt mondta:

─ Akkor készen is vagyunk. Akkor egy darabig együtt utazunk.

Hirtelen Yui kirepült Kirito zsebéből, majd összecsapta tenyerét és így kiáltott:

─ Akkor adjunk bele apait, anyait! A következő megálló a Világfa!

Így indultak el az egyik legmagasabb torony irányába. Ez volt a szilfek szimbóluma, A Szél Tornya. Nem számított hányszor látta, Lyfát még mindig elbűvölte. Ahogy hátrafordult, Kirito arcán leplezetlen undort vett észre. Lyfa elnyomott egy vigyort majd így szólt:

─ Akarod gyakorolni a fékezést?

─ Nem. Úgy döntöttem inkább óvatos leszek. - válaszolta Kirito

─ De miért is jövünk a torony fele? Valami dolgunk van itt?

─ Nincs, de ha hosszabb távra indulsz, jobb, ha magasabbról kezdesz. Ezt előnyödre fordíthatod.

─ Áh... Értem már...

Ekkor Lyfa elkezdte tolni a még bólogató Kiritót.

─ Indulás! Át akarok jutni az erdőn, míg leszáll az éj.

─ Nem ismerem a terepet, úgyhogy légyszi repülj te elől.

─ Nem is terveztem másképp - válaszolt Lyfa

Ekkor megfordult és a torony belsejébe bámult. Az Úri Birtokot figyelte, amely gyönyörű volt a reggeli napfényben. A szilfek Ura jelenleg Sakuya volt, egy női játékos, akit már jó ideje ismert.

"Mivel hosszabb ideig elmegyek, szólni kellene neki" - gondolta Lyfa

De a zászlórúd, amely az Uradalom közepén emelkedett üres volt. Ez nagyon ritka volt, azt jelentette, hogy az Úrnő nincs otthon.

─ Valami baj van? - érdeklődött Kirito

De Lyfa csak megrázta a fejét, gondolva, hogy később ír egy emailt Sakuyának. Továbbmentek, belépve a toronyba. Ez első emelet egy hatalmas kör alakú tér volt, kisebb, nagyobb boltokkal. A közepénél két manából táplálkozó lift várakozott. Habár Alfheimban hajnal volt, a valóságban közeledett az este. Ez csak annyit jelentett, hogy egyre többen léptek be.

Kirito kezét fogva elkezdte húzni az egyik felvonó fele. Hirtelen egy kisebb csoport játékos állta útjukat. Lyfa majdnem felbukott bennük, de szárnyait kiterjesztve visszanyerte egyensúlyát.

─ Barom, nézd meg hova lépsz... - mérgelődött Lyfa

Ám amikor felnézett, ismerős arcokat látott.

Magasabb termetű volt az átlag szilfeknél és durvaságában is gyönyörű arca óriási szerencséről, vagy tömött pénztárcáról árulkodott. Nehéz ezüstpáncélt viselt, oldalán pedig egy hatalmas széles kard függött. Széles homlokát egy tiara ékesítette. Sigurdnak hívták, és a Lyfa csapatának az előőrsében harcolt az elmúlt néhány hétben.

A körülötte levő játékosok is a csapatukba tartoztak. Gondolta, hogy Recon is valahol itt kell legyen, de amikor szétnézett, sehol sem látta feltűnő sárgás-zöldes haját.

Sigurd és Lyfa a szilf elitjében voltak, sőt mi több a legjobb kardforgató címéért is versengtek. Viszont míg Sigurd a politikában is jártas volt, addig a visszahúzódó Lyfa ebből inkább kimaradt.

Bár a mostani szilf Úr, akit havonta választanak, és arról dönt, hogy hogyan osszák el a begyűlt adót Sakuya volt, Sigurd hírneve legalább annyira nagy volt, mint az övé.

Rengeteget játszott, ez pedig azt jelentette, hogy a fegyverzete és a képességei messze meghaladták Lyfáét. Párbajban a harcosnőnek minden mozgékonyságára szüksége volt, hogy nyerni tudjon, bár még így is nagyon nehezére esett áttörni a védelmét. De egy vadászat közben az előőrs tagjaként felbecsülhetetlen értékű volt. Viszont Sigurd önelégült beszéde és magatartása zavarta Lyfát és bár a csapat remekül vadászott, úgy döntött már nem fog sokáig velük együtt harcolni.

Ahogy megállt előtte, Sigurd minden önhittségét belevitte testtartásába.

"Azt hiszem ez veszélyes lesz" - gondolta Lyfa

─ Jó reggelt Sigurd.

Bár Lyfa mosolyogva köszöntötte, Sigurd nem volt jókedvében, ezért fagyos hangon megszólalt:

─ El akarod hagyni a csapatot?

Lyfa erre csak bólintott, bár először meg akarta mondani, hogy egy gyors út lesz Arunba.

─ Igen... Eléggé sok pénzt megtakarítottam, úgyhogy most egy kicsit lazíthatok.

─ Önző vagy... mi lesz a csapat többi tagjával?

─ Önző?!

Lyfa hirtelen visszaemlékezett, hogyan is csatlakozott a csoporthoz: Miután egy párbajban legyőzte Sigurdot, az felkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk.

Lyfa két feltétellel el is fogadta: akkor lép be mikor tud, és ha akart nyugodtan kiléphetett. Nem akart még több felelősséget magának.

─ Nagyon ismert tagja vagy a csapatomnak. Ha most lelépsz, az olyan mintha szembedobnál egy marék földdel.

─ ...

Lyfa szóhoz sem tudott jutni. "Szóval innen fúj a szél..." gondolta.

Ekkor egy újabb emlék tört felszínre benne, ezúttal Reconról, aki a sok hülyeség mellett egy komoly tanáccsal is szolgált, ahogy ő is csatlakozott a csapathoz, mint Lyfa partnere. Azt mondta neki,ne keveredjen nagyon bele, ugyanis rájött, hogy Sigurd csak a hírneve miatt akarja a lányt, mivel annak parancsolhat, aki őt legyőzte,így nem csorbult a hírneve.

"Hogy történhetne meg?"gondolta akkor Lyfa és nevetett, de Recon továbbra is nagyon komoly maradt:"

─ Az ALO a MMORPG-k közt nagyon nehéznek számít és igen ritkák a női játékosok, így istenítik őket még akkor is, ha nagyon bénán harcolnak.

De te Lyfa, szép is vagy és jól is harcolsz, ezért értékesebb vagy, mint egy legendás rangú felszerelés. Mutogatni akar téged, hogy növelje a befolyását.

Recon mondott volna több "hülyeséget" is de Lyfa egyetlen unott pillantása belefojtotta, mielőtt még alaposan átgondolta volna. De példaképnek lenni nem olyan dolog volt, ami túl ismerős lett volna számára. Nem szerette túlbonyolítani a dolgait, ezért a csapatban maradt egészen eddig...

Az előtte álló dühös Sigurdot nézve Lyfa érezte, ahogy mellkasa összeszorul, mintha egy kötelet tekertek volna köré. A legfontosabb ok, amiért az ALO-ba jött az volt, hogy elfusson a valóság elől és szabadon szárnyalhasson. De lehet, hogy naivság volt ez tőle. Bár szárnyai voltak, csupán a szabadság illúzióját nyújtották.

Még az elemiben... emlékezett vissza Suguha egy felsőbb éves szívatta őt. Bár ő bajnok volt mióta kendózni kezdett, nem tudta a nálánál kisebb Suguhát megverni. Ezért bosszúból az utcán kapta el néhány barátjával...nagyon szégyenletes tett volt...ugyanígy állt előtte most Sigurd is, aki most dühösen és bosszúszomjasan fürkészte őt.

Az eredmény ugyanaz...

Lyfa, kétségbeesve lehajtotta a fejét. Hirtelen, mint egy árnyék, a háta mögül Kirito szólalt meg:

─ A csapattársak nem eszközök!"

─ Mi...?!"

Egy pillanatig Lyfa fel sem fogta az előbbi mondat értelmét. Azután viszont tágra nyílt szemmel nézett társára. Ekkor viszont Sigurd szólalt meg:

─ Micsodaaa?!

Kirito Lyfa elé lépett és farkasszemet nézett Sigurddal, aki egy fejjel magasabb volt nála.

─ Azt mondtam, nem kellene a játékostársaidra eszközként tekintened. Nem kardok vagy páncélok, amelyet felszerelhetsz a karakterlapodon.

─ Hogy merészeled...? üvöltötte Sigurd vörösen a dühtől.

─ Nem fogod fel a helyzetet mocsok! Lyfa te...te most ezzel álltál össze? Szinte biztos, hogy egy Renegát, akit száműztek a területéről.

Sigurd közben a kardjára tette a kezét és úgy állt, hogy ki is tudja rántani.

─ Ne mocskold Kiritót. Ő az új partnerem!

─ Mit jelentsen ez?

A fején kidagadtak az erek, ahogy döbbent zavarában ezt kérdezte:

─ Ezzel azt akarod mondani, hogy elhagyod a területet?

Erre Lyfa szemei elkerekedtek.

Az ALO játékosai két csoportra oszlottak.

Az egyik fele fajuk területét használja főhadiszállásként és keresete egy részét adóként az adott faj megkapja. Ilyen játékosok Lyfa és Sigurd. A másik típust nem érdekli a területe, elhagyja és egy semleges várost használ főhadiszállásként és szinte zsoldosként játszik, bármilyen fajjal csapatba állva.

Az utóbbi megvetés tárgyát képezi a játékban, mivel cél nélküli gátlástalan kalandoroknak tartják őket, akiket a saját fajuk száműzött.

Lyfában nem volt erős a faji hovatartozás érzése, sem az, hogy csoportba tartozzon. Csak a város szépsége és a lustasága tartotta Sylvainben. De most, Sigurd szavait hallva nagyon mehetnékje támadt.

─ Igen, el akarom hagyni... - mondta ki gondolkodás nélkül.

Sigurd dühösen húzta el a száját, az ajkába harapva. Kihúzta a kardját és dühödten bámult Kiritóra.

─ Békén hagytalak volna, mert csak egy csúszómászó vagy. De ha tolvaj vagy, attól nem kellene ilyen nagyképűnek lenned. Lazán besétálni egy másik faj területére... gondolkodás nélkül felapríthatnálak anélkül, hogy egy panaszt is hallanék... Nem igaz?

Sigurd ijesztő szavaira és viselkedésére Kirito lazán megvonta a vállát.

A Spriggan tényleg piszok bátor egy fickó volt. Lyfa le volt döbbenve. A kardja markolatára tette a kezét, készülve hogy megvédje partnerét. A levegő izzott körülöttük.

Ekkor Sigurd csapattársa hirtelen odahajolt majd ezt suttogta a vezető fülébe:

─ Ne tedd Sigurd. Ha ezt a védtelen fiút megölöd...

Ha ez rendes párbaj lett volna, vagy egy ellenséges kém, akkor semmi gond... De így... egy védtelen utazót letámadni, aki még vissza sem tud ütni...

Sigurd rávicsorgott Kiritóra majd eltette kardját.

─ Kezd forró lenni a helyzet... jobb lenne eltűnnünk.

Nem figyelve Kirito szavaira, Sigurd újra Lyfához fordult.

─ Elárultál engem és ezt előbb vagy utóbb nagyon megbánod...

─ Azt bánnám meg, ha tovább maradnék.

─ Ha valaha vissza akarsz jönni, ajánlom, tedd térden csúszva.

Ezt mondva Sigurd megfordult majd a torony kijárata fele indult. Két társa még egy pillanatig bámulta őket, mintha mondani akartak volna valamit, de aztán megfordultak és követték őt.

Miután eltűntek, Lyfa nagy levegőt véve így szólt:

─ Bocsi hogy belekevertelek.

─ Nem, nem...Úgy tűnik,én voltam az a bizonyos olaj a tűzre. De biztos, hogy jó ez így? Elhagyni a területed?

─ Áh...

Nem tudva erre mit válaszoljon, Lyfa elkezdte tolni Kiritót a lift felé. Átnyomakodva a tömegen megnyomta a legfelső emeletre vivő gombot.

Ahogy beléptek, nagyon gyorsan indult felfele a zölden izzó korong, amin álltak. Mikor a felvonó megállt, az üvegfal hangtalanul kinyílt előttük, beengedve a reggeli napfényt és az üdítő szellőt.

A kamrát elhagyva kiléptek a torony tetejére. Sokat járt fel ide, de még mindig repesett a szíve az örömtől mikor a kilátást szemlélte.

A szilf terület Alfheim délnyugati részében terült el. Nyugatra füves terület húzódott, azon túl pedig a végtelen tenger. Keletre egy sűrű erdő terült el, amely mintegy körbeölelte az akácos hegyeket. A hegyek mögött egy hatalmas sziluett magasodott, a Világfa.

─ Váó...Ez aztán a kilátás! - mondta Kirito tágra nyílt szemmel

─ Innen az ég is annyira közelinek tűnik, hogy szinte megérinthetnéd...

Kirito szemébe nézve Lyfa látta bennük az eget tükröződni. Kinyújtotta a kezét majd ezt mondta:

─ Igaz... Az éghez képest minden kicsinek tűnik.

─ ...

Meglepődött Kirito mosolyán, majd így folytatta:

─ Nagyon jó lehetőség a távozásra. Mindig is el akartam menni innen csak hát... féltem egyedül nekivágni.

─ Hát akkor ez egy kicsit csúnya elköszönés volt...

─ Nem hiszem, hogy egyedül ennél könnyebben ment volna. Miért... miért van az, hogy szárnyaim vannak, és mégis lekötözve érzem magam? - gondolkodott hangosan

A válasz a félig magában feltett kérdésre mégsem a Spriggantól érkezett, hanem Yuitól, aki épp akkor mászott elő Kirito gallérja alól.

─ Embernek lenni nagyon bonyolult. - szólalt meg csengettyűhangján.

Majd felszállt és letelepedett Kirito vállára.

─ Ez a bonyolult emberi magatartás, a vágy a másik emberrel való érintkezés után... Nem értem a mögötte meghúzódó pszichológiát...

Lyfa, elfelejtve hogy a beszélgetőpartnere egy program, egyenesen Yui arcára nézett majd visszakérdezett:

─ A vágy?

─ Értem, hogy az ember társas lény, ez az emberek viselkedési sémájának alapja. Nos, ha azt vesszük erről mintáztak engem is. De ha rajtam múlna...

Elkapta Kirito arcát, majd hangos puszit nyomott rá.

─ Ezt tenném. Nagyon egyszerű...

Ezt látva Lyfa szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Kirito fanyar mosollyal megbökte Yuit.

─ Az emberi világ sokkal összetettebb ennél. Ha ezt valaki mással csinálnád, azt zaklatásnak vennék.

─ Szóval csináljuk stílusosan és méltóságteljesen, mi?

─ Könyörgöm, ne emlékezz fura dolgokra...

Lyfa leesett állal bámulta kettejüket, ahogy beszélgettek majd közbeszólt:

─ Ez az MI... Mindegyik privát pixi ilyen?

─ Ez az egy különösen furcsa...

Azzal elkapta Yui gallérját majd belerakta a mellényzsebébe.

"De rendben van hogyha Utána vágyódok?

Lyfa közben a tündérke szavain gondolkozott, ahogy nyújtózkodott.

"Tehát az, hogy repülni akarok, azt akarja jelenteni, hogy meg akarok találni valakit?" - Hirtelen Kazuto arca ugrott be és szívverése megugrott.

"Ezért akarnék annyira repülni,hogy átjutva az akadályokon Kazuto karjaiba vethessem magam?Ez az amit valójában akarok?"

"Soha nem tudnék..."

Túl sokat gondolkozok - döntötte el."Most inkább csak repülni akarok."

─ Mondtál valamit?

─ Nem, semmi... Siessünk.

Lyfa Kiritora mosolygott, majd az égre nézett. A hajnal szépsége, az aranyló nap érintése...A felhők lassan eltűntek. Csodálatos nap lesz.

Miután egy helyzetjelző követ használtak, hogy Sylvainhoz kössék Kiritót, Lyfa kiterjesztette szárnyát, óvatosan megrázva a két párt.

─ Kész vagy?

─ Igen.

Kirito és Yui is bólintottak, Lyfa épp készült volna elrugaszkodni mikor hirtelen...

─ Lyfa-chan!!!

A már lebegő Lyfa visszasüllyedt a platformra.

─ Óh... helló Recon.

─ Ez csúnya volt tőled... Szólhattál volna, hogy elmégy...

─ Bocs, elfelejtettem.

Recon vállai megereszkedtek, majd komoly arccal megkérdezte:

─ Lyfa-chan igaz, hogy elhagytad a csapatot?

─ Igen...De a döntést félig- meddig a pillanat szülte. Veled mi lesz?

─ Felajánlom kardomat, Lyfa- channak - mondta

─ Ezt tudod, hogy nem fogadhatom el... Különben is nem is kell...

Recon megütközött arccal, megereszkedő szárnyakkal vette tudomásul ezeket a szavakat, de csak nem adta fel.

─ Eredetileg úgy akartam, hogy hárman repüljünk Arunig... De valami furcsát találtam, úgyhogy egy ideig még Sigurdékat boldogítom...

─ Kirito úr... - fordult a Spriggan fele

─ Hajlamos fejest ugrani a bajba, úgyhogy kérlek, vigyázz rá.

─ Értem...

Kiritót láthatólag mulattatta Recon arckifejezése, de azért bólintott.

─ Még azt akartam mondani, hogy....ÁÁááúúúú!!!

A kurta - furcsa befejezés Lyfa lábának volt köszönhető, aki keményen rátaposott Reconéra.

─ Ne mondj semmi fölöslegeset! Egy ideig a semleges részen fogok lenni, ha valami felmerülne, írj. - mondta gyorsan.

Ezzel óvatosan a levegőbe emelkedett. Visszanézve kicsit megbánta hevességét, ezért integetett neki, majd ezt kiáltotta:

─ Míg oda vagyok, gyakorold a Szabad Repülést nélkülem, amíg tökéletesen megy, és ne menj a Szalamandrák közelébe. Na, szia!

─ Vigyázz magadra Lyfa! Hamarosan utánatok megyek!

Kiáltotta Recon, habár a játékosok hamarosan úgyis találkoztak volna az iskolában. Az elválás érzelmei azonban ott motoszkáltak benne, ezért irányt váltott. Északnyugat fele nézett, miközben kiterjesztette szárnyait a sikláshoz. Kirito felzárkózott hozzá miközben egy mosolyt fojtott vissza.

─ Egy barát a valóságból?

─ Igen.

─ Hmmm....

─ Ez most mi volt?

─ Semmi, csak úgy gondolom, nagyon aranyos.

Ekkor Yui dugta ki a fejét Kirito zsebéből majd megszólalt:

─ Be tudom azonosítani ezeket az érzelmeket. Szerelmes beléd, Lyfa. Te hogy érzel iránta?

─ Nem tudom!!! - kiáltott fel hangosan azzal gyorsított, hogy elrejtse arcának pírját.

Recontól már megszokta ezeket "ami a szívemen az a számon" megnyilvánulásokat, de Kirito mellett valamiért nagyon visszahúzódóvá vált.

Mikor szétnézett, már az erdő felett jártak, elhagyva a Smaragd Várost. Lyfa megpördült, majd hátrafele repülve nézte, ahogy a szilfek fővárosa eltűnik a szeme elől. Ahogy a város eltűnése tudatosult benne, nosztalgia kerítette hatalmába és szomorú lett. De el is illant, ahogy az előtte álló út izgalmaira gondolt.

"Még visszajövök..." - mondta magában azzal megfordult.

─ Gyerünk! El akarom érni azt a tavat egy repüléssel.

Mutatott a távolban csillogó tóra, azzal gyorsított.

☼☼☼

Ujjainak hideg érintése borzongással töltötte el, de Asuna elviselte.

A kalitka közepénél egy hatalmas ágy feküdt. Oberon hanyatt feküdt az ágyban és cirógatta Asuna karját, aki viszont tüntetőleg elfordult. Nagyon élvezte, hogy ott támadhatja kitartását ahol tudja.Tökéletes arcán mosoly ragyogott.

Kevéssel ezelőtt Oberon belépett a kalitkába,hanyatt vetette magát az ágyon és megkérte a lányt hogy feküdjön mellé.Nem akart semmit csinálni ezzel a férfival, de amikor meglátta hogy valamit matat egy ablakon, kénytelen volt meggondolni magát.

Visszanyelve undorát engedelmeskedett, mivel Oberon híres volt heves hangulatingadozásairól. Így hát nem volt meglepő, hogy nem akarta, hogy Sugou még jobban megfossza őt mozgási szabadságától.

De Oberon épp arra várt,hogy Asuna ellenálljon. Ki akarta élvezni a lány szenvedését mielőtt korlátozza a mozgását.Viszont Asuna szerette volna legalább a ketrecben megőrizni a szabadságát, hátha ki tud szökni egy óvatlan pillanatban.

Azonban volt egy határ...Ha intimebben érintette volna, lehet hogy orrba vágta volna. Szerencséjére azt nem tette, úgyhogy Asuna meg tudta őrizni a hidegvérét. Végül Oberon, látva hogy nem tud kicsikarni semmilyen reakciót,elvette a kezét.

─ Nagyon makacs vagy... - mondta lenézően.

Már a hangja is irritálta Asunát, mivel teljesen azonos volt Sugouéval.

─ Ez a test a rakás adat. Semmi, amit itt csinálok, nem hagy nyomot rajtad. Nem unatkozol? Miért nem dobjuk fel egy kicsit mindkettőnk napját?

─ Úgy látszik, még mindig nem fogod fel...Mindegy hogy hús és vér a testem vagy csak virtuális, attól nekem még valóságos.

─ Azt akarod ezzel mondani, hogy az elméd lesz piszkos tőle? - nevetett Oberon furcsa, kakukkolás-szerű hangján.

─ Mindegy, amíg nem biztos a helyem a RECTO-ban addig te innen nem szabadulsz. Úgyhogy jobb, ha megkedveled ezt a helyet. A rendszer nagyon alapos, nem gondolod?

─ Nem érdekel...Nem fogok örökké itt maradni. Ő biztos kitalál valamit és megment.

─ Ki az az Ő? Kirito úr?

A nevét meghallva Asuna teste megremegett egy pillanatra. Oberon nevetett majd felállt. Úgy tűnt végre megtalálta az Asuna megtöréséhez vezető utat. Ezért elkezdett dumálni...

─ Az igazi neve Kirigaya Kazuto igaz? Találkoztam vele néhány nappal ezelőtt.

"!!"

Ezt hallva Asuna Oberonra nézett.

─ Hogy ez a satnya kölyök legyen a SAO hőse? Őszintén szólva nem nagyon tudom elhinni... Vagy egy játékfüggő lenne?

Oberon szinte úszott a boldogságban, ahogy felült, hogy folytassa:

─ Nem találod ki, hol is találkoztam vele...A kórházban ahol a tested feküdt. Az ágyad mellett ült, míg te "aludtál".Mondtam neki, hogy még a héten elveszlek feleségül. Amikor ezt meghallotta...ezt látnod kellett volna...Mint egy kutya, aki csont nélkül marad...az a reménytelenség...valami leírhatatlan volt. Majdnem elröhögtem magam.

Oberon teste rázkódott, ahogy furcsa nevetése betöltötte a kalitkát.

─ Te tényleg komolyan azt gondolod, hogy ez a fiú megment téged? Bármiben lefogadnám, hogy már soha nem lesz elég bátorsága hozzá, hogy még egyszer feltegye a fejére a Nerve Geart. Már annak is nagyon csekély az esélye, hogy tudja, hol keressen. Apropó küldenem kell neki egy meghívót. Na, ez aztán ki fogja verni nála a biztosítékot!A hősre!

Asuna lehajtotta a fejét és enyhén leeresztett vállal megmarkolta a matracot. Oberon ettől nagyon elégedettnek tűnt. Asuna a tükörben figyelte, ahogy felállt.

─ A megfigyelő kamerák akkor ki voltak kapcsolva, sajnálatos módon nem tudtam képet készíteni, hogy megmutassam. Ha lesz rá lehetőség. újra megpróbálom. Azzal még egyet röhögve megfordult és lobogó tógával az ajtóhoz indult.

A tükörben figyelte a lassan eltűnő Oberont, de közben majd kiugrott a szíve örömében.

"Kirito él! Kirito jól van!"

Mióta be volt börtönözve ide, Asuna egyik legnagyobb dilemmája volt ez. Ő átkerült ide, Kirito agyát pedig megsemmisítette a Nerve Gear. Nem számított meddig tagadta, ezek a gondolatok kezdték felőrölni őt.

De Oberon most lerántotta a leplet, Kirito visszajutott a valóságba.

Ez a csávó azt gondolja magáról, hogy olyan okos, pedig valójában egy balfasz. Játszotta az álszentet Asuna családja előtt, de mérges nyelvét előszeretettel köszörülte másokon. Ez most is igaz volt: ha tényleg meg akarta volna törni őt, csupán annyit kellett volna mondjon, hogy Kirito halott.

De így most... hogy Kirito biztonságban van... újra tudott remélni.

Ha pedig életben van, mindent meg fog tenni, hogy megkeresse őt. Emiatt nem szabad feladnia. Ki kellett találnia mit tud csinálni és meg is tenni azt.

Továbbra is szomorúságot színlelve nézte Oberont a tükörben, ahogy az ajtóhoz ért, majd visszanézett rá hogy neme leskelődik. Az ajtó mellett egy kis számlap foglalt helyet, tizenkét számmal. A számok helyes sorrendje nyitotta az ajtót.

Sokat gondolkozott rajta, miért is tette ezt, amikor egyszerűen adminként simán egyetlen paranccsal kinyithatta volna. Úgy tűnt, Oberonnak is megvoltak a maga eszméi, úgyhogy itt nem rendszergazdaként, hanem tündérkirályként akart létezni, egy bebörtönzött tündérkirálynőt molesztálva.

Nagyon rossz színész volt.

Oberon közben felemelte a kezét, nyomkodva a számokat. Ahol állt, Asuna odáig már nem láthatott el a rendszer távolság- effektusa miatt így valahányszor lenyomott egy-egy gombot, Asuna természetesen nem tudhatta melyiket. Oberon ezt is belekalkulálta, mikor úgy gondolta hogy e zár elég lesz.

De ez csak addig volt igaz, míg egyenesen Oberonra nézett.

Oberon a Nerve Geart használva lépett be a virtuális világba, de mivel csak a fa tetején tartózkodott, nem jött rá, hogy néhány dolog itt másképp működik, mint a valóságban. Ilyen volt például az Asuna mellett levő tükör is. Közben a lány még mindig tettette hogy szomorkodik. Közben pedig úgy meresztgette a szemét a tükörre, mintha át akarta volna égetni a tekintetével. Ugyanis a tükör itt egy nagy felbontású kijelző volt, ami szinte felnagyította Oberont. Így Asuna remekül rálátott az ujjaira is.

Ezt Asuna természetesen régen eltervezte. Oberon előző látogatásakor nem tudott közel kerülni a tükörhöz, de most megvolt az esély, amit Asuna ki is használt:

...8...11...3...2...9......

Asuna meresztette a szemét, ahogy figyelte Oberon fehér ujjait, ahogy a jelszót írta be. Mikor az ajtó kinyílt Oberon kilépett rajta, majd be is csukódott. Asuna nézte, ahogy távolodó alakja egyre kisebb lett, míg el nem tűnt.

Asuna csak állt, és a kockás padlót bámulta.

Néhány infót már azért megtudott és most ezeket rendszerezte az agyában.

Ez egy a SAO-hoz hasonló VRMMO, amit Alfheim Online-nak hívnak és a szervert hivatalosan működtetik, és rengetegen játszanak rajta. Oberon/Sugou ezt a szervert használta, hogy 300 SAO játékost illegális kísérleteknek vessen alá. Mikor megkérdezte, hogy miért is fogott ilyen veszélyes és törvénytelen kísérletezésbe egy publikus szerveren Sugou ezt válaszolta:

─ Tudod, mennyibe kerül ezt az egy szervert elindítani? Több, mint tíz millióba. Ezáltal a cég profitálhat belőle és én is nyugodtan folytathatom a kísérletemet, két legyet ütök egy csapásra.

Szóval megint minden a pénzről szól... Ez mindegy volt Asunának, mivel nem tudott semmit csinálni innen. Mivel ez már szorosabban kapcsolódott a valósághoz, nagyobb eséllyel tudott meglépni belőle.

A játékban egy nap gyorsabban telik el mint a valóságban. Bár nem kérte, Oberon mégis elmondta a számítást, amin alapszik.

Szinte minden nap meglátogatta őt. Ahogy végzett munkahelyén, a cég egyik gépéről jelentkezett be. Asuna tudta,hogy Sugou nem szereti ha napi rendjén változtatnia kell, ezért tervét akkorra kell időzítenie mikor az alszik.

Sok társa lehet, de Asuna nem hitte, hogy az összes cég ami az ALO-val foglalkozik, be van avatva. Lehet, hogy csak néhány ember, akik Sugounak dolgoznak. De ha így is van lehetetlen egész éjjel szemmel tartani a játékot, mivel senki nem volt hajlandó éjszakai váltásban dolgozni.

Hogy innen kiszabaduljon, el kellett csusszannia figyelő tekinteteik elől majd megtalálni a rendszergazdai konzolt. Miután ez megvan, képes lehetett kijelentkezni, vagy ha nem is, legalább egy üzenetet kijuttatni. Asuna a párnába fúrta az arcát, ahogy várta hogy múljon az idő.