4.fejezet
Lyfa félig ámulva, félig megrökönyödötten bámulta a harcoló Kiritót.
Az Ősi Erdőség felett jártak, a szilf terület északkeleti részén, pár percnyi repülésre az Arun fennsíktól. A szilf főváros már annyira távol volt tőlük, hogy akármennyire meresztették a szemüket, nem látták.
Egyre jobban behatoltak a semleges terület belsejébe, az itt tanyázó szörnyek magas szintűek és erősek voltak. Kirito egyszerre három egyszemű szárnyas gyíkkal küzdött, melyeknek találóan a "Gonosz Bámuló" nevet adták. Együttes erejük a szilf terület egyik gyengébb főszörnyével ért fel.
Az erejük mellett a legnagyobb gondot éppen a szemeik jelentették, amelyekkel a "Gonosz Szem" csapást tudták az ellenfelükre mérni, amely nagyon megcsappanthatta valakinek az erejét. Lyfa inkább megtartotta a tisztes távolságot tőlük és támogatta Kiritót. Mikor egy átok eltalálta csapattársát ő azonnal egy ellenvarázslattal semlegesítette is. De hogy szükséges volt-e mindez, az nem volt biztos.
Kiritónak, aki a szinte vele egyelő hosszúságú pengét forgatta, a védekezés és a kitérés nem voltak a szótárában és furcsamód mégis nagyon hatékonynak bizonyult, a szörnyek egymás után hullottak el. A spriggant mintha nem is érdekelte volna a gyíkok farkának sebzése, ahogy rohamozva közéjük suhintott, jó néhány gyíkot apró darabokra vágott. A csapásai elképesztő erejével annyit ért el, hogy négy gyíkot is átküldött a pixeltemetőbe, az ötödik meg alig húsz százalék életponttal próbált elmenekülni. Szánalmas sikoltást hallatva megpróbált az erdőben menedéket találni, de Lyfa felemelte bal kezét majd egy nagy hatótávolságú nyomkövető varázslatot idézett meg, amely négy- öt zöld bumerángszerű pengében nyilvánult meg. A pengék pedig hamar beérték és felnyársalták a gyíkot. A hüllő teste apró poligonokra robbant szét,ezzel mai napon az ötödik összecsapás gyors végét hirdetve.
A hüvelyébe csúszó kard hangjától kísérve Kirito odalebegett Lyfához, és összecsapták tenyerüket:
- Szép munka.
- Kösz a fedezést.
- De... hogy is mondjam ...a stílusod nagyon felelőtlen.
Lyfa mondatát hallva Kirito megvakarta a fejét:
- I...Igen?
- Általában jobb ötlet inkább odacsapni aztán elfutni, de te csak ütsz és ütsz...
- Viszont gyorsabban befejezhetjük, nem?
- Ilyen helyzetben ilyesmi szörnyekkel működhet, is mint a mai, de ha egy olyan szörnycsoportosulásba futsz bele ahol közelharci és távolsági szörnyek is vannak, akkor megütheted a bokád... És ha ellenséges játékosokba ütközünk szinte biztos, hogy lesz köztük mágus.
- Mágia...?Nem lehet kikerülni?
- Többféle van belőlük, az erő típusúak egyenes vonalban repülnek, és ha megvan, merre fog elhúzni, könnyű kikerülni őket. De a területre ható és a követőmágiát már kevésbé. Ha a mágus ezeket használja gyorsan és nagyon pontosan kell kitérj, hogy legyen esélyed kikerülni őket.
- Hmmm... tényleg rengeteg dolog van, amit érdemes megjegyezni... -vakarta meg a fejét Kirito és olyan képet vágott, mint egy kisgyerek, akinek valami nagyon nehéz feladatot adtak fel.
- Amennyire ismerlek nagyon gyorsan meg fogod tanulni... legalábbis gondolom. Nagyon jók a megérzéseid és éles szemed van. Te... véletlenül nem sportolsz a valóságban?
- Nem...nem.
- Hmmm... oké... induljunk tovább.
- Rendben.
Bólintottak egymásnak azzal erősebben kezdtek verdesni a szárnyaikkal és folytatták útjukat. A naplementében az arany- zöld dombságok kezdtek előtünedezni az erdő mögül. Összetűzés nélkül jutottak ki az erdőből és érték el a hegylánc alját. Repülési idejük végénél jártak ezért egy leszálltak egy réten a hegyek lábánál.
Ahogy földet ért,Lyfa egy hatalmasat nyújtózkodott. Bár a valóságban ugyan nincsenek szárnyai, mégis egy-egy hosszú repülés után fájtak az izmai. Másodpercekkel később Kirito is földet ért.
- Fufu...nem fáradtál még el?
- A...a...még nem.
- Oké akkor indulhatunk is...legalábbis szeretném, de későbbre kell halasszuk.
Kirito kíváncsian felhúzott szemöldökkel várta a folytatást.
- Miért is?
- Látod azt a hegyet? - mutatott a rét túloldalán magasodó hegyekre.
- A magassági korlát megakadályozza, hogy azon átrepüljünk. Sajnos a nehezebb utat kell válasszuk, át a barlangokon. Úgy hírlik hogy az a legveszélyesebb része a szilf területről az Arunba tartó utazásnak. Bár... nem vagyok teljesen biztos benne, nekem is ez az első alkalom.
- Ööö... mennyire hosszú ez az alagút?
- Eléggé, de a közepén van egy semleges bányászváros, ott megpihenhetünk. Kirito, még mennyit tudsz játszani?
- A valóságban este hét óra van. Még tudok maradni.
- Értem. Akkor még mehetünk egy kicsit. Csak előbb még váltanunk kéne egymást.
- Váltani egymást? Miért?
- Semleges terület így nem lehet azonnal kilépni. Ezért amíg egyikünk kijelentkezik, a másik figyel az üres avatárjára.
- Oké vettem a lapot. Lányoké az elsőbbség.
- Hmm...Örömmel...Körülbelül 20 perc múlva jövök.
Ezzel Lyfa a játék menüjét előhívva kijelentkezett. Ahogy megérintette a figyelmeztető üzenet alatt levő IGEN gombot, a táj egyre jobban összeszűkült, majd eltűnt.
Ahogy felébredt, Suguha felült, lekapta fejéről az Amuspheret, majd kiugrott az ágyból. Halkan leszaladt a képcsőn, majd körülnézve látta, hogy az első emelet teljesen üres. Az újság korrektúrázásának az utolsó napja volt így Midori még nem ért haza, Kazuto meg biztosan a szobájában volt, így az emeleten csend honolt.
Kinyitva a hűtőt Suguha kivette a szendvicsekhez szükséges alapanyagokat: két zsemlét, sonkát, krémsajtot és zöldségeket. Gyorsan félbevágva a zsömlét vékonyan megkente mustárral, rárakta először a sonkaszeletet, majd a többit is és a kész zsömlét egy tányérra rakta. Miután tejet töltött egy kis lábasba és a tűzhelyre rakta, Suguha felment a lépcsőn majd elkiáltotta magát:
- Bátyó, kérsz valamit enni?
De nem jött válasz. "Biztosan elaludt"... vonta meg a vállát és visszament a konyhába. Beletöltötte a most már gőzölgő tejet egy csészébe és a tányérral együtt a nappali asztalára tette. Alig másfél perc alatt el is tűntette az egyiket. Gyorsan bepakolta az edényeket a mosogatógépbe majd felrohant a fürdőszobába. Még ha a virtuális világban is, ha nagyon erősen küzdött, alaposan leizzadhatott. Egy hosszú "dive" után kezdte kényelmetlenül érezni magát, ha nem mosdott és nem öltözött át.
Szinte szuperszonikus sebességgel vetkőzött le és ugrott be a tusoló alá, engedve, hogy a meleg víz ellazítsa. Igazság szerint, ha túl sokat játszott, és ez az evés vagy mosakodás rovására ment, vagy az édesanyja megkérte, hogy vigyen neki ételt és ezt elmulasztotta nagy szidásra számíthatott, ezért sem próbált hosszabb csoportos akciókhoz csatlakozni. Most már nem tehet így... Valószínűleg ma is és holnap is, vagy ha rosszul alakul holnapután is Kiritoval fog kalandozni. Személyiségéből adódóan sem szerette a hosszúra nyúló csoportos eseményeket és egy nap után már kezdte nagyon kényelmet-lenül érezni magát. De ebben az esetben valamilyen rejtélyes oknál fogva inkább...
"...Nagyon izgatott lettem" - gondolta Suguha és lehunyta szemét, élvezve a meleg víz nyugtató hatását. Mikor kinyitotta, fekete szempár meredt vissza rá a tükörből, izgatottságát és egy pici idegességet tükrözve vissza.
Az igazi Suguha testalkata átlagos volt a kendózók körében, viszont karakteréhez, a szélszellem Lyfához képest erős csontozatú volt.
Vállán, hasán és a combján, valahányszor megmozdult, az izmok vonala kitüremkedett, ennek tetejébe még úgy tűnt a mellkasa is sokat nőtt.
Testét bár a legvalóságosabbnak érezte, lelkében mégis vihar dúlt. Suguha újra lehunyta szemét.
Nem feltétlenül azt jelentette, hogy tetszik neki...de azt sem hogy jó ha van társa a kalandozáshoz...csak annyi,hogy jó egy új világban repülni.
Ezt mondogatta magában, de nem saját maga meggyőzése érdekében, hanem mert ez volt az igazság. Visszagondolva mióta elkezdett játszani így érzett.
Ahogy erősödött, az érdeklődési köre is sokasodott. Csak repkedni egy ismeretlen táj fölött megfájdította szívét. De ahogy egyre erősödött, egyre feljebb tornászta magát a ranglétrán, a tudása, de egyben a kötelezettségei is növekedtek. Mielőtt észrevette volna már maguk alá is temették a mindennapi élet feladatai. Az, hogy a fajáért kellett harcoljon, láthatatlan láncokkal húzták szárnyait.
Az ALO-ban a területüket elhagyó játékosokat Renegátoknak hívták. Akik elhagyták kötelezettségeiket, miután megkapták őket, akiket a területük nyomás alatt tartott, árulóknak kiáltva ki őket, valamilyen büszkeséggel viselték el ezt.
Ezen gondolkodva megmosta a haját és testét, majd leöblítette a habot. Elkapta a száraz törülközőt a tartóról, majd a vezérlőpulton egy gombot megnyomva száraz meleg levegő kezdett fújni a plafon kis nyílásaiból. Mikor a haja már majdnem megszáradt a teste köré csavart egy törülközőt, majd a nappaliba ment. Az órára pillantva megállapította, hogy még maradt három perce.
Becsomagolta a tányéron maradt szendvics maradékát majd egy papírt vett elő és a következőt írta rá:
"Bátyus ha éhes vagy ezt edd meg." - majd a papírt a tányér alá csúsztatta. Gyorsan felszaladt a másodikra, átöltözött a pizsamájába majd újra feltette az Amuspheret.
A bejelentkezési folyamat után, a szivárványszínű fényalagúton végighaladva Suguha/Lyfa üdítő illatot és a síkságon fújdogáló szellő simogatását érezte. Felállt, majd megkérdezte:
- Bocs hogy megvárakoztattalak, voltak szörnyek?
Kirito, aki elnyúlva feküdt a füvön valami szívószál szerű dolgot tartott a szájában, kivette majd nemet intett:
- Helló! Semmi sehol, minden csendes volt.
- Az meg mi?
- Az NPC a vegyesboltból azt mondta, helyi különlegesség.
- Nem is hallottam még róla.
Kirito erre valamit odadobott Lyfának. Visszanyomta feltörő idegességét majd beleharapott. Száját azonnal megtöltötte az menta édes mégis erőteljes aromája.
- Én következem, kérlek vigyázz rám.
- Oké...jó utat.
Kirito ekkor előhívta a menüt majd a KIJELENTKEZÉS gombot megnyomva az avatárja várakozó módba állt. Lyfa leült mellé majd a mentolos szívószálat szívogatva a levegőbe bámult. Ekkor hirtelen a Kirito zsebéből kiröppent a pixi, meglepve őt.
- Te...te tudsz mozogni, ha a mestered nincs játékban?
Yui úgy bólintott mintha ez egyértelmű lenne majd csípőre rakta kezét:
- Persze hogy tudok. A magam ura vagyok. Mellesleg meg nem a mesterem, hanem a papám.
- Apropó... miért hívod őt papádnak? Be lehet így állítani?
- Apu segített nekem. Azt mondta a lánya vagyok, ergo ő az apukám.
- Értem... - de egyáltalán nem értette.
- Szereted apukádat? - kérdezte Lyfa, Yui pedig komoly arccal megkérdezte:
- Lyfa...mi a szeretet?
Természetesen a lányt teljesen váratlanul érte ez a kérdés és gondolkodott egy picit mielőtt homályos választ adott:
- Egy olyan érzés, hogy örökké vele akarsz lenni. És amikor vele vagy, a szíved gyorsabban kezd verni...vagy valami olyasmi.
Hirtelen Kazuto mosolygó arca ugrott be, de akkor miért volt ugyanez az érzése a mellette ülő Kiritoval kapcsolatban is? Lyfa hirtelen levegőért kapott. Nem tudta volna megmondani mikor váltak a Kirito iránti érzései hasonlóvá, mint amit titokban Kazuto iránt érzett. Lyfa erősen megrázta a fejét hogy megpróbálja száműzni ezeket a gondolatokat. Yui látva ezt, félrebiccentette a fejét majd megkérdezte:
- Mi a baj Lyfa?
- Nincs,nincs,nincs semmi... - kiáltott a lány de hirtelen ...
- Mi ez a semmi?
- Vvááááá!!!
Kirito hirtelen felemelte a fejét, majd a felszökő Lyfára pillantott:
- Visszajöttem. Mi történt?
A szórakozott Lyfát nézve lassan felállt. A vállán ülő Yui így szólt:
- Üdv ismét apu! Éppen arról beszélgettünk, hogy kit szeret és...
- Hé... ez nem is igaz! - szakította félbe Lyfa
- Nagyon hamar visszatértél... Ettél valamit? - kérdezte Lyfa, hogy palástolja idegességét.
- Igen, a családom hagyott kint valamit.
- Oké értem,akkor induljunk gyorsan tovább, mert ha nem érünk el Bányászvárosba mielőtt késő lenne, nagyon nehéz lesz a kijelentkezés. Gyere, repüljünk a barlang bejáratáig! - fejezte be Lyfa és már talpon is volt.
Bár Kirito és Yui nem értették mi folyik itt, a tündérlány nem szándékozott megvárni, míg kihüvelyezik. Elővarázsolta szárnyát és lassan csapkodni kezdett velük.
- Akkor induljunk...
Bár még mindig nem értette Lyfa furcsa viselkedésének okát, ő is széttárta szárnyát. Ekkor hirtelen az erdőt kezdte fürkészni, amelyből ide értek.
- Mi a gond?
- Semmi...
Bár ezt mondta, még mindig az erdőt fürkészte.
- Olyan érzésem van, mintha figyelnének. Yui meg tudnád mondani vannak-e játékosok a közelünkben?
- Nem, magunkban vagyunk. - rázta meg a pixi a fejét de Kiritót még ez sem győzte meg.
- Érezni, hogy valaki figyel... valamilyen játékon belüli hatodik érzék?
Kirito megdörzsölte homlokát, majd válaszolt:
- Nagyon nehéz ezt megtenni, de nem lehetetlen. Ha valaki minket néz, a rendszernek valahogyan utalnia kell ránk. Lehet, hogy ezt az adatáramlást érezzük vagy legalábbis így tudom.
- Ez így van?
- Bár Yui senkit nem érzékelt...
- Lehet, hogy valaki egy nyomkövetőt rakott ránk.
- Az meg mi?
- Mint a neve is mutatja, egy olyan varázslat, amivel követni lehet a kiszemelt embert. Egy kis mágikus teremtmény, ami megmondja a megidézőjének emberünk pontos helyzetét.
- Eléggé hasznos egy trükk... Fel lehet oldani?
- Ha meglátom, kilőhetem...De egyenes arányban nő a távolság, amiről meg tud figyelni az idéző erejével, így egy ilyen mezőn szinte lehetetlen megtalálni.
- Áh, lehet, hogy csak a képzeletem... Induljunk.
- Rendben.
Bólintottak, majd felrepültek. A hegylánc hósapkás csúcsai nem voltak nagyon messze, a hegy közepén pedig egy hatalmas fekete barlang szája ásított. A páros a barlang száját célozta meg, amelyből szinte síri hideg levegő tódult ki, Lyfa gyorsabban kezdett verdesni a szárnyaival, hogy felgyorsuljon. Néhány perces repülés után már a barlang szájánál is voltak.
A barlang furcsamód majdnem merőleges volt az azt körülvevő sziklákra és szinte négyzet alakú volt. Belmagassága és szélessége Lyfa magasságának körülbelül három vagy négyszerese lehetett. Mikor még távol voltak, nem lehetett kivenni, de a sziklába különböző szörnyfejek voltak belevésve. A lyuk felső részét egy ronda ördögfej foglalta el, amely mintha gyűlölködve nézte volna a betolakodókat.
- Van-e a barlangnak neve?
- Igen van, Ruger Átjárónak hívják, a közepén fekvő bányászvárosról.
- Váó...Mintha csak egy fantasy filmben lennénk.
Lyfa a szeme sarkából Kiritóra sandított, aki mosolygott. Valószínűleg azokat a klasszikusokat értette, amelyekből a filmek készültek. Kazuto szobájában egy dobozzal vannak ilyen gyűjtői kiadású könyvek, amelyeket (természetesen a bátyja tudta nélkül) mind kölcsönvett és elolvasott.
- Tudom, miről beszélsz. Hogy egy hegyen keresztüljussanak, bementek a földalatti bányákba, de ott egy hatalmas démon támadta meg őket. De szerencsétlenségünkre itt nem jelennek meg démon típusú szörnyek.
- Ez tényleg szörnyű...
- Viszont a barlang tele van orkokkal... Ha akarod, ledarálhatod az egész hordát.
Imígyen beszélgetve léptek be a barlangba, amelynek hűvössége azonnal megcsapta őket. Fény csak a kijárattól szüremlett be, ahogy haladtak, lassan minden sötétbe borult.
"Itt az ideje mágikus világítást használni" - gondolta azzal Kiritóhoz fordult.
- Oh... Kirito fejlesztettél valamennyit a mágiádon?
- Áh... csak az van, amit kezdésből megkaptam, nem használtam gyakran.
- A barlangok felfedezése a Sprigganok fő sajátossága, még egy szélmágus erejénél is hatékonyabb ebben az esetben.
- Hmm...Yui te tudod?
Kirito a fejét vakarva szólította Yuit aki ki is röppent a zsebéből és így szólt:
- Papa... legalább a szabálykönyvet olvasd el... Fénymágiát használni...
Yui lassan mondta ki a varázslat szövegét, Kirito felemelte a jobb kezét, majd elismételte. Kezéből szürke fény áradt, majd hirtelen egy villanással beragyogta az egész barlangot. Amikor Lyfához ért, a harcosnő hirtelen hatalmas területet belátott maga körül. Nem volt fény körülöttük, ez a varázslat éjjeli látást adott a hatósugarában tartózkodóknak.
- Váó na ez egy nagyon hasznos trükk...Mégiscsak jók vagytok valamire.
- Áú...Ez fájt...
- Hahaha...De komolyra fordítva a szót nem ártana pár hasznos varázsigét megtanulnod. Ha még a Sprigganok speciális képességeit sem fogod tudni használni egy élet- halál helyzetben, az nagy szégyen lesz.
- Ez még jobban fájt...
Egymást ugratva sétáltak egyre mélyebbre a barlang járataiban. Hamarosan a barlang szájából beszűrődő fénynek nyoma sem volt.
- Szerintem ez inkább 'ARLU- DENA-RERE' volt... nem?
Kirito újra ránézett az előtte lebegő ablakra majd újra megpróbálta kiejteni a furcsa varázsigét.
- Az olvasás önmagában még nem fogja aktiválni... Az idézés nem valami felolvasás, az erő minden egyes szavát fel kell fognod és össze kell kapcsolnod a megidézendő dologgal.
Ezt hallva a fekete kardforgató megereszkedett vállal felsóhajtott.
- Nem gondoltam volna, hogy a játékban úgy fogom érezni magam, mintha angolt magolnék.
- Csak úgy mellékesen...A komolyabb varázslatok akár húszszavasok is lehetnek.
- Áh...akkor inkább csak harcos maradok.
- A siránkozás nem old meg semmit! Kezdd újra!
Körülbelül két óra telt el mióta a barlangokon vágtak át, tíznél is több alkalommal futottak bele orkokba, amelyeket minden gond nélkül meg is vertek. A Sylvainben vásárolt térképnek hála nem tévelyegtek, gyorsan haladtak a bányaváros fele. A térkép szerint egy óriási földalatti tó veszi kerül Rugert, amelyen egy híd ível át.
A város maga nem volt akkora, mint a gnómok földalatti fővárosa, de sok olyan létesítménynek adott otthont, amelyek jó minőségű ércet termeltek ki. Emiatt pedig sok kovács és kereskedő játékos élt itt. Lyfáék nem találkoztak másokkal. A barlang nem volt túl jó hely vadászni, annál is inkább mivel a szilfek ereje leginkább a gyors repülésükben rejlett.
Éppen ezért kerülték az olyan helyeket, mint ez is.
A barlang eléggé nagy volt, de nem sütött be sem a nap sem a hold fénye. Márpedig e nélkül a szárnyaik nem tudtak regenerálódni.
A szilfek, akik Arunba akartak menni, kereskedni vagy csak turistaként, egy hosszabb kerülőutat választottak, át a szomszédos területen, közel a hegyekhez. E területen a macskaszerű tündérfaj, a Cait Sithek laktak, amelyek a szelídítés nevű képességükről is híressé váltak. A semleges állatokat, szörnyeket megetetve értékes szövetségeseket szereztek. Jó viszonyt ápoltak a szomszédos szilfekkel, állatokkal látva el őket. Ezen kívül a két jelenlegi uralkodó is jó viszonyban volt, így eléggé nagy esély volt egy komoly szövetség kialakulására.
Lyfának volt néhány Cait Sith barátja ezért nagyon hajlott arra, hogy a hosszabb úton menjenek, amíg meg nem látta, hogy Kirito nagyon siet, ezért rövidítettek. Az igazság az, hogy Lyfának egyáltalán nem tetszett, hogy a föld alá menjenek, de így, hogy tárasága volt, már nem jelentett problémát.
De az ok, amiért Kiritónak ennyire sürgős volt Arunba érnie továbbra is rejtély volt. A gondtalannak tűnő viselkedése bizonytalanná tette, viszont a harcba szinte őrült módon vetette bele magát, mintha már nagyon ideges lenne, hogy még nincsenek Arunban. Lyfában egy emlék ködlött fel:Kirito azt mondta, keres valakit. Ez nem volt túl ritka, azaz, hogy valaki egy játékban keressen fel valakit, akit nem talált a valóságban. A vegyesbolt előtti hirdetőtáblán a 'keres valakit' rész szinte végtelen volt.
Sokféle ok húzódott a háttérben mégis a két leggyakoribb a bosszúvágy vagy éppen a társkeresés voltak. De úgy tűnt ezek egyike sem illik Kiritóra. Arun átkutatása még érthető lett volna, na de a Világfa? Jelenleg olyan volt, mint egy elérhetetlen terület, ha elérnék az alját, a tetejére akkor is lehetetlenség lenne feljutni.
Lyfa szórakozottan lépdelt Kirito mögött, aki heves küzdelmét vívta a varázsige-gyűjteménnyel. Általában, ha semleges területen valaki nem figyel oda, az felér egy "Ölj meg!" felirattal, de ezen az úton nem Lyfáék, hanem Yui őrködött, ő pedig félelmetesen pontosan jelezte, ha valami vagy valaki közeledik.
Néhány perccel később Lyfa hirtelen csengésre kapta fel a fejét, mintha egy telefon szólalt volna meg.. Nem Yui figyelmeztetése volt, hanem a rendszeré, mert Lyfa üzenetet kapott.
A lány felemelte fejét, majd odaszólt társának:
- Áh... üzenetet kaptam, légyszi várj egy kicsit.
- Rendben.
Lyfa megállt, majd rábökött az előtte megjelent kis ikonra. Egy kis ablak ugrott fel, amelyen az ÜZENET EGY BARÁTTÓL felirat díszelgett. Mivel Lyfának egy ember volt felvéve barátnak, az pedig Recon volt, nem nehéz kitalálni kitől is érkezhetett. Úgy tűnt megint csak halandzsa, amíg meg nem nyitotta barátja üzenetét. Az üzenet egy sorból állt csupán:
"Megtörtént, amire számítottam. Vigyázz magadra, S."
- Mi a fene ez? - tört ki Lyfából.
Ugyanis fogalma sem volt mit akarhatott. Mire vigyázzon? És mi ez az 'S' monogram a végén? Ha alá akarta volna írni nem 'R'-et kellett volna használnia? Esetleg valami többletjelentése volna a levélnek?
- Esu...sa...shi...su....hmm.
- Mi volt benne?
Lyfa gyorsan elismételte mit írt Recon a levélben. Kirito is teljes értetlenséggel állt ott. Hirtelen Yui bújt ki a zsebéből majd ezt mondta:
- Papa, valami közeledik...
- Szörnyek?
Kirito keze már a kardjának markolatán volt, de Yui megrázta a fejét:
- Nem... játékosok és rengeteg van belőlük, körülbelül egy tucat.
- Tucat?!!
Lyfa csak tátogni tudott erre. Egy vadászó harcos csapathoz túl sokan voltak. Remélhetőleg egy csapat szilf kereskedő indult Sylvainből Rugerbe vagy éppen Arunba. Tényleg, nagyjából havonta egyszer felkerekedik egy nagy csapat és elindulnak a középső terület fele. Általában az indulás előtt néhány nappal már megjelenik a meghívás az üzenő falon, de amikor Lyfa reggel megnézte semmi sem volt.
Itt volt a nyakukon egy ismeretlen csapat, ha szilfek, akkor nincs gond, de az sem volt kizárható, hogy szervezett PK csoportosulásról van szó. Lyfát rossz előérzet kerítette hatalmába, ezért így szólt Kiritóhoz.
- Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Bújjunk el és hagyjuk elmenni őket.
- Jó, jó de hova? - nézett szét zavartan a Spriggan.
Az út ugyanis nyílegyenes volt, elágazások nélkül.
- Ezt bízd csak rám.
Ezzel elkapta Kirito csuklóját és elrejtette őt az egyik kis bemélyedésben. Zavarát leplezve felemelte a kezét majd belefogott a varázslásba.
Pár pillanattal később zöld fény fonta őket körbe. Látóterük kissé zöldes lett, de az álca teljesen eltakarta. Lyfa hátranézett Kiritóra majd suttogva megszólalt.
- Ne beszélj túl hangosan vagy fújhatjuk az álcánkat.
- Értettem... nos, nem rossz varázslat.
Közben Kirito a környezetüket fürkészte. Yui kidugta fejét és fojtott hangon megszólalt:
- Két percen belül látni fogjuk őket.
Összébb bújtak és hátrébb húzódtak. Néhány feszült másodperc után már lehetett hallani a cipődobogást és a nehézpáncélok kongását. Ez gondolkodóba ejtette.
Kirito is az ismeretlen csoport irányába nézett.
- Mi az ott?
- Mi? Nem látok senkit.
- Nem játékos az... mintha egy kis vörös denevér lenne.
- ?!
Lyfa visszatartott lélegzettel bámult. A barlang sötétjében egy kis piros alak repült feléjük.
- Bassza meg... - káromkodott magában, majd kiugrott a fedezékből egyenesen a denevér elé. Az álcavarázs azonnal feloszlott és a totálisan megzavarodott Kirito is láthatóvá vált.
- Hé, hé, mi történt?
- Az egy magas szintű nyomkövető. Nagyon gyorsan el kell takarítsuk.
Lyfa ekkor kinyújtotta kezét majd egy varázslatba fogott. A hosszú idézés után smaragdszínű tűk röppentek ki ujjaiból, amelyek egyenesen a kis denevér felé süvítettek.
A denevér próbálta elkerülni a csapást, de esélye sem volt, hamarosan több tűtől átfúrva poligonokra szakadt.
Lyfa látva hogy a denevér a múlté, odakiáltott Kiritónak:
- Futááás!
- Nem tudunk elrejtőzni?
- Az ellenfelünk tudja, hogy a nyomkövetőjét lelőttem, ezért rengeteg felderítőt fognak kiküldeni. Esélyünk sincs még egyszer elrejtőzni. Hoppá... az a denevér tűz típusú... Úgyhogy az ellenfeleink...
- Szalamanderek. - mondta homlokát ráncolva Kirito.
Miközben rohantak ellenőrizték a térképet, az út hamarosan véget ér és előttük lesz a földalatti tó. Ha átértek a tó fölött nyújtózó hídon, már Ruger védelmét élvezték, mindegy hány emberük volt, nem tehettek volna semmit.
"De miért van ekkora Szalamander csapat a nyomunkban?" - harapta be ajkát Lyfa.
"Ahhoz hogy ekkora távon üldözni tudjanak minket, azt jelentette, hogy mióta elindultunk, ezek azóta követnek. Miután elhagytuk Sylvaint Yui feltérképező ereje miatt nem tudták volna ránk tenni. Ez azt jelenti, hogy még Sylvainben rakták ránk."
A tűzmágiát használni tudó szilfek nincsenek éppen sokan, de azért vannak néhányan. Minden fajnak megvan a saját eleme: A szilfeknek a szél, a gnómoknak a föld, stb., viszont a másik elem varázslatai is megtanulhatóak bár hosszas gyakorlás és a képességek folyamatos fejlesztése szükséges hozza.
Viszont a vörös denevér, amit megöltek, egy nyomkövető volt, amely elrejtett célpontokat is meg tudott találni, ez pedig nagyon magas szintű tűzmágia, amelyet kizárt, hogy a Szalamandereken kívül valaki is tudna használni. Ergo...
"Egy szalamander volt Sylvainben?" - gondolta Lyfa miközben futottak.
Ha igaz is volt, nem volt egyszerű bejutnia. Bár Sylvain nyitott volt mindenki számára, mivel a szalamanderekkel eléggé rossz viszonyban álltak, az ellenőrzés szigorú volt. Ha kiszúrják, azonnal támadnak, így nem könnyű átjutni.
- Óh, a tó! - szakította félbe Lyfa gondolatait Kirito hangja. Felemelte a fejét majd látta, ahogy a göröngyös hegyi ösvény megmunkált kővé válik a lába alatt.
A kőhíd a tó közepénél vezetett át, a másik végénél egy hatalmas kapu terpeszkedett, amely egészen a barlang mennyezetéig ért. Ez volt a bányászváros, Ruger kapuja. Ha azon átértek megnyerték ezt a kis bújócskát. Ez a tudat kicsit megnyugtatta Lyfát, ahogy hátrapillantott a válla felett. A szalamanderek vörös fényei még jókora távolságra voltak. Ez szinte szárnyakat adott a párosnak, óriási sebességgel futottak fel a hídra.
Ahogy felértek, megcsapta őket a tóból jövő hűvös levegő.
- Úgy tűnik, megmenekültünk.
- Ne lankadjon a figyelmed. A tóban egy hatalmas szörny van.
Miközben ezt mondta, már a híd közepénél jártak, ahol egy kerek kilátót alakítottak ki. De hirtelen...
A fejük felett két fénycsík ívelt át, különleges hangja és fényeffektusa azt mutatta, hogy ez bizony varázslat. Az őket üldöző szalamanderektől érkezhetett, de nagyon rosszul céloztak.
Mivel előttük fog becsapódni, csak le kellett lassítaniuk. Pár másodperc múlva be is csapódott és, ahogy Lyfa számított rá fel is robbant, de ami azután történt az nagyon is váratlanul érte.
"Ó te jó ég!" - gondolta
Óriási kőfal húzódott az előbb még teljesen sík hídon, teljesen elzárva az utat. Lyfa összeráncolta szemöldökét majd felsóhajtott:
- Ez nagyon nem jó...
- Mi?
Kirito ekkor látta meg a falat. Szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, de nem állt meg, kardjához kapott, hogy szétzúzza a falat.
- Áh...Kirito...
"Nem tudod áttörni" - akarta mondani, de addigra már a Spriggan a falhoz ért, majd rásózott egy jókorát."Báááááng". De a barna falon még egy karcolás sem látszott, Kirito meg a visszalökés erejétől a fenekén kötött ki.
- Nem tudod áttörni... - mondta Lyfa, miközben Kiritohoz röppent
- Hamarabb is szólhattál volna...
- Túl vakmerő vagy. Ez egy föld típusú varázsakadály, ezt csak rengeteg mágikus sebzés tudja szétzúzni, egyéb nem.
- Nincs időnk arra...
Megfordultak és látták, ahogy a csillogó vérvörös páncélba öltözött szalamander csapat felér a hídra.
- Körberepülni nem lehetne? Fejes a tóba?
Lyfa lemondóan rázta a fejét.
- Nem lehet. Már az előbb is mondtam, a tóban egy magas szintű vízsárkány lakik. Egy Undine segítsége nélkül öngyilkosság lenne megpróbálni.
- Akkor egy lehetőség maradt... harcolunk.
A kardját kecsesen maga mellett tartó Kirito fele fordulva Lyfa beharapta ajkát, majd bólintott.
- Nincs választásunk...Ez pedig nagyon rossz lehet...A szalamanderek ennyire magas szintű földmágiát használjanak, kell legyen egy nagyon erős mágusuk.
A híd szerencsére nem volt túl széles így a legrosszabbat elkerülhették, azt, hogy körbevegyék őket. De így is, ketten tizenkettő ellen távolról sem volt rózsás helyzet. Ráadásul jóformán Lyfát ki is húzhatták a képletből, mivel a lány inkább a légi csatában jeleskedett, így itt, ahol nem is lehetett repülni, nem volt annyira erős.
Minden attól függött, hogy az ellenfél mennyire tudott harcolni.
" ...de erre nem hagyatkozhatunk..." - gondolta Lyfa
Kihúzta katanáját majd Kirito mellé lépett. A nehézpáncéljuk kongását követve nem volt nehéz meglátniuk, ahogy a szalamanderek közeledtek. Három nagytermetű harcos vezette őket, bal kezükben buzogányt, a jobban pedig egy hatalmas fémpajzsot cipeltek.
Ezt látva Lyfa gondolkodóba esett. Az ALO-ban a domináns kéz szabálya ugyanaz, mint a valóságban, azaz sokkal több a jobbkezes ember, mint a bal. De akkor mégis hogyan sikerült három balkezes harcost találniuk?
Mielőtt azonban Lyfa hangot is adott volna kételyeinek, Kirito megszólalt:
- Ne haragudj, de nem tudnál inkább támogatni engem?
- Tessék?
- Remélem, hogy gyógyítani tudnál hátulról. Így nem kellene ügyeljek az életpontomra és szabadon apríthatom őket.
Lyfa rápillantott Kirito hatalmas kétélű kardjára. Tényleg... Ilyen szűk hídon a baráti tűz lehetősége igen nagy és nehéz volna kikerülni. A gyógyítás nem volt feltétlenül az erőssége, de bólintott és egészen a falig hátrált. Nem volt idő veszekedni.
Kirito lehajolt, majd előhúzta kardját. Teste nem volt túl nagy, így szinte nesztelenül rohamozott. Szemei a felgyülemlett feszültségtől vibráltak. Ahogy figyelte, a távolság folyamatosan csökkent a két fél között majd...
Nem is vett levegőt, ahogy bal lábbal előlépett majd vízszintesen rávágott a sötétvörös páncélba öltözött harcosokra. Lyfa alatt megremegett a híd, akkorát csattant Kirito kardja a pajzsokon.
De Lyfát nemcsak ez lepte meg, hanem hogy a pajzsos harcosok teljesen felfogták a sebzést, amit Kirito hatalmas csapása okozott. Lyfa gyorsan ellenőrizte az életpontjaikat. Kevesebb, mint tíz százalékot vesztettek és a következő pillanatban már fel is harsant a kántálás, amely feltöltötte a HP-jukat. Ekkor hátulról...A kastélyfal- szerű védelem mögül hirtelen jó néhány narancs-vörös tűzgolyó röppent ki, egyenesen Kirito felé tartva. Az ezt követő robbanás akkora volt, hogy még a tavat is bevilágította a fénye.
- Kiritooo!! - kiáltott Lyfa hangosan, szinte kétségbeesve.
Kirito életpontja szinte másodperc alatt vált sárgává. Nem, igazság szerint szinte csodaszámba ment, hogy túlélte ezt a csapást. Lyfa ekkor ébredt rá... ezeket valaki szándékosan küldte ide, csak azért, hogy velük végezzenek. Még a csapat kialakítása is úgy volt megoldva, hogy ellenpontozza Kirito iszonyatos fizikai sebzését. A három pajzsos harcos elegendő volt ahhoz, hogy teljesen kivédjék a Spriggan támadását. Teljesen mindegy volt, mekkorát sóz oda, Kirito nem tudja megölni egyikkőjüket sem. A többi kilenc szinte biztos, hogy mind mágus. Néhányan az elől álló védőket gyógyítják, a többiek pedig tűzvarázslatokkal bombázzák az ellenfelet. Ezt a kialakítást csak nagy fizikai sebzésű főszörnyek ellen szokták bevetni. De miért mozgósítottak ennyi embert, hogy megtámadják Lyfát és Kiritót?
Egyelőre félretéve a kérdést, elkezdte a gyógyító varázs kimondását. Ahogy a lángok valamennyire eloszlottak és Kirito alakja láthatóvá vált, Lyfa a legerősebb gyógyítást szórta rá, amit ismert. Társa életpontja elkezdett telni, de Lyfa tudta, ez nem tart sokáig.
Kirito is felismerte az ellenfél taktikáját. Mivel egy hosszú harc nem végződött volna jól számukra, felemelte karját, majd ismét rohamozott.
Megint csattant a fekete penge a pajzsokon, de itt már a számok játékává vált a harc.
Kirito sebzését hátulról azonnal meg is gyógyították, majd jöttek a tűzgolyók is Kiritót megint csak eltalálta egy robbanás. Ebben a harcban senki sem tudott kibontakozni, nem volt helye az egyéni képességeknek. Ezt a fajta küzdelmet utálta Lyfa a leginkább. Most nagyjából azon múlott a dolog, hogy mi fogy el hamarabb: Az ellenséges mágusok manája vagy Kirito életpontja. De a kimenetel nem volt kétséges.
Rengeteg tűzlabda találta el Kiritót. Folyamatosan dobálták a robbanások a Spriggant. Bár nem érzett fájdalmat, mivel az ALO ezt nem engedélyezte, mégis eléggé rémesen fogja érezni magát, ahogy kilépik a játékból. A robbanás hangja szinte fülsüketítő volt, a robaj pedig a lelket is kirázza az emberből, a hő égeti a bőrt, a robbanás ereje pedig simán kibillenti egyensúlyából. Ezek nagy része átkerülhet a valóságba is, így pár óráig biztos, hogy iszonyatos szédülés és fejfájás fogja gyötörni.
"Áu...Ohh..."
De nem számított hányszor terítették le Kiritót a tűzlabdák, mindig talpra állt és újra rohamozott. Miközben Lyfa a gyógyító varázst mondta, nem akarta látni, ahogy szenved. Ez egy játék .A legtöbben már rég feladták volna. Bár a kudarc sajnálatos, a rendszer korlátainak kerete közt ez egy olyan különbség a harci erőben, mely ellen nem tehetsz semmit. De akkor ő miért nem...
Lyfa nem bírta elviselni tovább ezt a látványt, és rákiáltott:
- Elég Kirito... Néhány óra repülés Sylvainből. Ami cuccot elloptak azt visszavásárolhatjuk. Kérlek, adjuk fel.
De Kirito megrázta a fejét majd fojtott hangon így válaszolt:
- Nem...
Szemei visszatükrözték a lángok vörös fényét.
- Amíg élek, nem hagyom, hogy bárki a csapatomból meghaljon! Nem, nem és nem!
Lyfa erre nem tudott mit mondani, csak állt csendesen.
Ilyen helyzetben az emberek sokféleképpen reagálnak: Van, aki nevetett volna "ebben a pillanatban", van olyan, aki kistányérnyi szemekkel bámulva megadja magát a félelemnek, de olyan is van, aki kitart a végsőkig. De minden reakciónak egy a vége: Halál. Ezt a tapasztalatot sajnos nem lehet elkerülni egy VRMMO-ban, ezzel együtt kell élni. Másképp nem is lehet "élvezni" ezt a fajta "játékot".
De Kirito szemének villanásában Lyfa valami olyasmit pillantott meg, amit eddig soha. Próbált küzdeni a helyzet kilátástalansága ellen, elkeseredetten keresgélve valami kiutat a kutyaszorítóból. Mire észrevette volna, Lyfát is magával ragadta az elszántsága. Ebben a pillanatban a szilf elfelejtette, hogy ez egy játék, egy illúzió.
Kirito felállt, majd egy akkorát üvöltött, hogy a levegő belereszketett. Mikor egy pillanatra megállt a lövöldözés, Kirito azonnal támadott, megpróbálva a pajzsfalat megbontani. Jobb kezében tartott kardját lejjebb engedve, bal kezével megragadta az egyik pajzs szélét és húzni kezdte. A váratlan támadás megbontotta a szalamanderek sziklaszilárdnak hitt védelmét. Mikor a fal egy kicsit is megbomlott, Kirito a résbe csúsztatta kardját.
Áttörni egy mágusok által védett pajzsfalat...ez olyan valami volt, amit még a tapasztalt Lyfa sem látott. De mivel ez nem is számított támadásnak természetesen sebzést sem okozott. De Kirito őrült húzásával annyit ért el, hogy a pajzsot tartó játékos felkiáltott:
- Bakker mit csinál ez?!
Ebben a pillanatban egy másik, vékonyabb hang is megszólalt:
- Most, itt a lehetőség!
Ahogy körülnézett, észrevette, hogy Yui a jobb vállán csimpaszkodik.
- Egy lehetőség?!
- Össze vannak zavarodva. Használd fel minden manádat és védd ki a következő csapást!
- De...de így is...
Lyfa, sziszegve mintha valaki forró kőre öntött volna vizet, elnyelte mondandója többi felét, csak bámult az elméletileg nagyon buta MI-re, és olyan elszántságot látott a kis pixi szemében, ami Kiritoéval vetekedett.
Bólintott, majd feltartotta kezét. Az ellenséges csoport mágusai már a tűzlabdát idézték, de, hogy összehangolt legyen lassan idézték meg. Így Lyfa könnyűszerrel megidézhette sajátját. Ha valamit eltol, a varázslat füstbe megy, úgyhogy nagyon kellett vigyáznia.
Épp egy kicsivel fejezte be előbb, mint ellenfelei. Kezéből rengeteg kis pillangó röppent ki, burokként körbeölelve Kirito testét.
Ekkor a szalamander mágusok is befejezték az idézést és süvítő hang kíséretében ismét kiröppentek a tűzgolyók. Golyó golyó után csapódott bele a Lyfa által felállított védőpajzsba, minden egyes találattal csökkentve Lyfa manáját. Még a manaital sem tudta volna tartani ezzel az iramot.
"Mi a fenét akarhat a pixi ezzel?" - gondolkodott.
Hirtelen Lyfa vállán állva Yui újra megszlalt:
- Most apu!
Kirito ijedten pislogott. Vörös lángoktól körülvéve felemelte kardját majd felállt. Ekkor valamilyen varázsigét kezdett mondani, amit Lyfa szóról szóra elismételt és gondolkozott, mit is jelentenek.
- Ez egy illúziómágia! - suttogta
De azután összeszorította fogait. Amit Kirito idézett, az egy olyan varázslat volt, hogy használója szörnynek fog kinézni. De ez viszont nem annyira hasznos a harcban. A szörny alakja véletlenszerűen változik a használó erejének függvényében, így nem sokan mernek élni vele, mert a végeredmény rendszerint egy gyenge, egyáltalán nem ijesztő szörny lesz.
Viszont nem volt visszaút. Lyfa nagyon gyorsan vesztette a manáját, már alig tíz százaléka volt meg. Szerencsét próbált Yui ötletére támaszkodva, de nagyon úgy tűnt, hogy felsültek.
De ezen már nem lehetett segíteni. Nem várhatta el Kiritótól aki csak pár napja kezdett el játszani, hogy betéve tudja az egész varázskönyvet. Miközben ezen morfondírozott, Lyfa erejének utolsó cseppjeit is feláldozta Kirito védelmére. Szerencséjükre épp akkor fogyott el a manája, mikor az ellenfelük is felhagyott a bombázással.
Lángörvény tombolt azon a helyen ahol Kirito állt majd lassan feloszlott...
- Mi a...
A tűzörvényben egy árny mozdult meg. Lyfa először azt hitte, a szeme káprázik, mert az alak túl nagy volt.
A szalamanderek csoportja előtt egy óriás állt, magassága körülbelül kétszerese a normál emberekének. A szilf lány nem hitt a szemének, a szörny úgy tűnt mintha egy óriás meg lenne hajolva.
- Kirito... ez te vagy? - kérdezte megrökönyödve.
Nem is tudott egyébre gondolni. Ez a Kirito által használt illúziómágia következménye. De hogy a fenébe ekkora?
Ekkor az árny felnézett. Lyfa ekkor vette észre, hogy amit elsőre óriásnak vélt, valójában egy hatalmas kecskeszerű lény, csavart szarvakkal. Kerek szemei vörösen izzottak, fogai közül tüzes lehelet csapott ki.
Csupa izom felsőtestén szürke bőr feszült, hosszú karjai majdnem a földet érték. Háta ostorszerű farokban végződött. Egy szó illett erre a lényre: az ördög.
Nem csoda, hogy az egész szalamander kővé dermedten nézte. A fekete ördög felemelte fejét majd egy iszonyatosat üvöltött, amely szinte megrázta a világot. A csapat félősen húzódott össze.
- Szemfényvesztés! Nem valódi! - kiáltott az élen álló szalamander miközben hátrált néhány lépést.
Ebben a pillanatban az ördög félelmetes sebességgel megmozdult, vaskarmú jobb mancsa a nyitott pajzsfalba csapva úgy szakította szét a kemény nehézpáncélt, mintha csak papír volna. Fellobbant a lélekfény, majd a szalamander eltűnt.
- Uááááááá!!!
Látva, hogy a társukat egyetlen csapással végezte ki a szörnyeteg, a két másik védő kórusban üvöltött. Eldobták pajzsaikat, majd bal kezükben tartott buzogányaikkal bőszen hadonászva hátráltak.
A mágusok közül valaki, aki úgy tűnt a csapat vezetője elordította magát mérgében:
- Bolond tartsd az alakzatot! Csak arra üthet, ami előtte van!
De szavai már nem jutottak el a többiekhez. Az ördög egy üvöltéssel a csoport közé ugrott, majd hatalmas száját kitátva elkapta a jobb felől lévő védőt, majd karmos mancsával a bal felőlit és alaposan megrázta. A három védőt összesen tíz másodperc alatt eltűntette az útból.
Közben a vezér magához tért és összefogva a szétzilált máguscsapatot, elkezdtek idézni. De páncél nélkül, csupán vörös csuhájukban a mágusok messze sebezhetőbbek voltak, mint az elől álló pajzsos harcosok. Félelmük már csak hab volt a tortán, a sebességük még az előzőnél is lassabb volt.
Mielőtt az idézést befejezték volna, az ördög felemelte jobb karját majd vízszintesen csapva vele elsodort két mágust. Már a levegőben megjelent a lélekfényük, mire földet értek volna, már el is tűntek. Ordítás és üvegtörés- szerű hangok hallatszódtak. Ennek oka a szörny bal keze volt, amely lesújtva még két szalamandert megölt.
Az egyik magas szintű mágus, aki nagyon jó minőségű ruhát viselt, figyelmetlenné vált. Ez rögtön megbosszulta magát, ugyanis belezavarodott a varázsigébe és az csődöt mondott. A kezében csak egy kupac hamu maradt ő maga pedig egy fekete füstfelhőben tűnt el.
Kirito, ördögként ismét üvöltött egyet majd tett egy lépést előre.
A szalamanderek vezetője erre egy "Hííííí" hangot hallatva hátrálni kezdett, a többieket is erre biztatva.
- Vissza, vissza! Visszavonulás-!!
De nem tudta befejezni a mondatot ugyanis az ördög ugrott egyet és pont a mágusok között kötött ki, lökéshullámokat indítva el a hídon. Ami ezután történt, az már nehezen lett volna harcnak nevezhető, sokkal inkább mészárlásnak.
Ahogy suhogtak az ördög karmai, úgy hullottak a mágusok, mint a legyek. A bátrabbak megpróbáltak visszaütni a botjaikkal, amíg az ördög le nem harapta a fejüket.
A harc viharából elmenekülve a mágusok vezetője elérte a híd szélét és átvetette magát rajta. Nagy csobbanással érkezett a vízbe majd úszni kezdett.
Ha az ALO-ban vízbe esik valaki, nem süllyed el, ha a felszerelésének tömege nem halad meg egy bizonyos értéket. A mágusoknak, szerencséjére nincs nehéz cucca, így viszonylag gyorsan tudott úszni.
Hamarosan már jó távol járt a hídtól. Hirtelen azonban egy hatalmas árnyék jelent meg alatta, majd egy csobbanással lerántotta a vezetőt a víz alá. Ahogy eltűnt, kis buborékokat hagyott hátra, víz alatt pedig egy vörös lélekfényt.
Az ördöggé változott Kirito láthatólag nem is vette észre a mágusvezér halálát. Felkapta az utolsó szerencsétlenül járt mágust, megfogta a fejét, és már éppen zúzta volna össze, mikor...
Lyfát megrázta ez az erőszak, így rákiáltott Kiritóra:
- Kíméld meg őt.
Miközben Yui érzéketlenül megjegyezte "Ez igen!" Lyfa hátat fordított a küzdelemnek.
Az ördög megtorpant, majd megpördült és bánatos arccal elengedte zsákmányát. Amaz hangosat csattanva érkezett a hídra, ernyedten pihegve. Lyfa eléje lépett, majd kardját ráemelve megszólalt:
- Most szépen elmondod, ki küldött téged!
Lyfa rá akart ijeszteni, de épp ez ébresztette fel a kábulatból, falfehér arccal rázta meg a fejét.
- Ha meg akarsz ölni, csak rajta!
- Miért te...
Ekkor, az eddig felülről bámuló ördög hirtelen fekete füstfelhővé vált. Ahogy Lyfa felnézett egy kis alak ugrott elő a füstből.
- Ó micsoda tombolás! - szólalt meg Kirito ahogy hátára rakta kardját.
Odalépett a játékoshoz, aki tátott szájjal figyelte őt, megpaskolta vállát és így szólt:
- Ez jó harc volt.
- Mi?
Kirito ránézett a meghökkent harcosra, majd tiszta hangon válaszolt:
- Nagyon jó taktika volt. Ha egyedül vagyok, nem élem túl.
- Vá...Várj Kirito...
- Nyugi, miden rendben.
Lyfa megbántott arcát látva Kirito rákacsintott:
- Oké...Akkor beszélgessünk kicsit a cuccokról.
Megnyitott egy kereskedés ablakot, azzal megmutatott egy listát.
- Ezek az eszközök és a pénz, amit a csapatoddal való harcból szereztem. Ha válaszolsz a kérdéseinkre, megkapod az egészet.
A mágus párszor kinyitotta majd becsukta száját, majd ravasz mosollyal nézett Kiritóra. Gyorsan körülpillantott, ellenőrizve hogy a csapattársai már mind visszakerültek-e a mentési ponthoz, majd újra Kiritora nézett.
- Tényleg?
- Tényleg, tényleg.
Mikor a vigyorgó párosra nézett Lyfa felsóhajtott.
- A fiúk néha tényleg olyan...
- Ez van, nem tudsz semmit tenni ellene. - mondta a Lyfa vállán ülő Yui.
A lányok utálkozását észrevéve a két harcos gyorsan megállapodott, majd a szalamander beszélni kezdett.
Ma este Jiitakusu úr, áh... ő volt a vezetője a csapatunknak, küldött nekem egy emailt, hogy lépjek be. Mivel épp vacsoráztam, vissza akartam utasítani, de megparancsolta, hogy jöjjek. Amikor odaértem, akkor derült ki, hogy valójában körülbelül tízfős alakulat vadászik két harcosra. Gondoltam valamiféle megfélemlítés lehet, amíg ki nem derült, hogy egyikük harcolt Kagemuneval tegnap este, így helyénvalónak tűnt a létszám.
- Ki ez a Kagemune?
- Ő a lándzsás csoport kapitánya. Híres szilfvadász, de tegnap olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy visszavonult otthonába. Ti győztétek le, igaz?
Ezt hallva Lyfa összeráncolta szemöldökét. Összenéztek Kiritóval. Ő kell legyen annak a csapatnak a vezetője, amit tegnap kiiktattak.
- Miért akart Jiitakusu vadászni ránk?
- A parancs, úgy tűnik még feljebbről érkezett, mint Jiitakusu úr. Olybá tűnik, hogy valamilyen terv útjában álltok.
- Milyen terv?
- A szalamander felső vezetés készül valamire. Csak természetesen engem, mint egyszerű gyalogot nem avatnak be az ilyenbe. De úgy gondolom, hogy valami nagy disznóságra készülnek. Mikor először beléptem, egy hatalmas csapat indult észak felé.
- Észak...
Lyfa elgondolkozva ajkára tette ujját. A szalamanderek fővárosa, Gadan Alfheim legdélebbi csücskében fekszik. Ha északra indulunk, egyenesen a hegylánchoz érkezünk, amin épp átkelünk. Kicsit nyugatabbra van a Ruger átjáró, keletre a hegy lábánál pedig a "Sárkányok völgye".
Bármelyik úton induljanak is el, Arunba majd a világfához érnek.
- Meg akarják rohamozni a fát?
A mágus viszont a fejét rázta:
- Kizárt. Még most sem hevertük ki az előző csúfos kudarcot. A minimum, hogy mindenkit "Ősi" fegyverekkel szerelünk fel, így most pénzt gyűjtünk. Nem csoda hogy nagyon brutális a napi rutinunk. De így is csak a pénz fele van meg.
- Igen?
- Nos, ennyi, amit tudok. Amit az előbb mondtál az igaz?
- Soha nem hazudok egy kereskedés kapcsán.
Az ifjú Spriggan bepakolta az ablakba a cuccokat. A szalamander ránézett a felszerelésekre és nagyon boldog lett.
Lyfa megrökönyödötten bámulta, majd ennek hangot is adott:
- Ezek a társaid cuccai voltak. Nincs egy kicsi bűntudatod?
Ezt hallva, a szalamander is felfortyant:
- Úgy látszik nem érted. Ha nagyképűen megmutatják a legjobb cuccaikat és ti legyőzitek őket, nekem annál nagyobb öröm, ha megkaphatom ezeket. Persze gond lenne, ha elkezdeném használni őket, de eladom és veszek egy házat. De hagyom, hogy egy kicsit lecsillapodjanak a kedélyek, míg visszatérek a területre.
Ezekkel a szavakkal elsétált abba az irányba amerről jöttek és hamarosan el is tűnt szem elől.
Most úgy tűnt, mintha a tíz perccel ezelőtti élet-halál harc csak hazugság lenne. Lyfa ránézett Kiritóra.
- Öh...Mi a baj?
- Az a dühöngő ördög te voltál ugye?
Kirito megvakarta állát, majd válaszolt:
- Igen...bizonyosan...
- Bizonyosan?! Nem egy taktika volt, hogy megtéveszd a szalamandereket, hogy egy szörnynek lássanak?
- Idáig nem gondoltam végig... Megesik néha. Harc közben elvesztem a fejem és nem emlékszek dolgokra.
- Vááh...Ez ijesztő...
A Lyfa vállán ülő Yui megjegyezte:
- Áh...Úgy tűnik, szörnyek lenni nagyon jó móka.
Lyfában, látva hogy Kirito ismét nevet egy kérdés ötlött fel:
- Te... te megkóstoltad a szalamandert? Milyen íze volt?
- Mint az égett flekkennek.
- Váá... oké oké, ne is mondd tovább.
Közben erősen gesztikulált. Hirtelen Kirito elkapta a kezét majd...
- Nyamm... - mondta.
Azzal bekapta Lyfa ujjait.
- Ááááá!!!!!!!!!
Kiáltott fel Lyfa majd ezt egy csattanás követte, amelynek ereje hullámokat indított el a vízen.
- Áu, ez fájt... súrolta arcát, ahol az találkozott Lyfa tenyerével.
- Ez Apu hibája volt...
- Ez igaz...Nagyon faragatlan voltál.
Ahogy Lyfa és a vállán ülő Yui szidták, Kirito úgy nézett ki, mint egy kisgyermek, aki rossz fát tett a tűzre.
- Most mi van? Csak próbáltam a felgyülemlett feszültséget valami viccel oldani.
- Következő alkalommal kettéhasítalak.
Lyfa ezzel sarkon fordult és elsietett.
Előtte állt a hatalmas kapu, ami Ruger bejáratát jelezte.
Fel kellett töltsék a készleteiket és megvitassák a kapott híreket ezért úgy döntöttek, hogy a városban maradnak. A váratlan küzdelem rengeteg időt emésztett fel, így a valóságban már majdnem éjfélt ütött az óra.
Ez volt az az idő, amikor Alfheim kezdett megtelni játékosokkal, de mivel Lyfa még diák volt, így maximum egyig tudott játékban maradni. Ezt megemlítette Kiritónak, aki bólintott.
Ahogy átléptek a kapun, az NPC zenekar gyönyörű dobszólót adott tiszteletükre.
Maga az utca sem volt széles, a közepénél azonban mindenféle üzlet kapott helyet. Fegyver, páncél, bor és ételárusok zsúfolódtak össze a kis kereszteződésben így igen zsúfolt volt. A játékosok száma minden elképzelést felülmúlt. Általában nem lehetett zenésztündérekkel (Púkákkal) illetve kovácsmanókkal (Leprikón) találkozni, de itt mindenféle etnikai csoport volt, vidáman cseverészve.
- Ó szóval ez Ruger!
Lyfának is új volt látni ezt a nyüzsgő földalatti várost, így nagyon hamar jókedvre derült. A legközelebbi üzlethez szaladt, a kardkészletet bámulva. Még ezekben a kis üzletekben is, a vásárlás mindig izgalmas volt.
- Öh...
Miközben Lyfa egy hosszú ezüstkardot nézegetett, Kirito halkan megszólalt.
- Igen?
- Mielőtt a szalamanderek támadtak... Nem kaptál üzenetet? Miről szólt?
- Áh... Az a helyzet, hogy teljesen kiment a fejemből.
Gyorsan megnyitotta a megfelelő ablakot, majd ellenőrizte a bejövő üzeneteket. Ismét felolvasta Recon üzenetét, de most sem lett sokkal okkosabb. Lehet, hogy egy lag miatt a játék levágta a többit, de nem úgy tűnt, mint amit Recon folytatni akart volna.
"Áh... inkább küldök egy üzenetet neki..."
De ahogy rápillantott a barátlistájára, látta, hogy Recon nincs bejelentkezve.
- Mi?! Máris elment aludni?
- Miért nem próbálsz meg játékon kívül beszélni vele?
Az igazság az, hogy Lyfa nem szerette az Alfheimi ügyeket a valóságba vinni. Soha nem lépett az ALO közösségi oldalára és Reconnal avagy Nagata Shinichivel is keveset beszélt a játékról.
De ez az üzenet nem hagyott neki nyugtot.
- Nos, akkor kilépek és beszélek vele. Kirito, vigyázz rám kérlek, Yui te pedig arra, hogy apukád semmi furcsát ne csináljon a testemmel.
- Értettem!
- Hé!
Kirito tettetett sértődöttséggel rázta meg a fejét és elvigyorodott. Lyfa leült egy közeli padra, majd meglengette a bal kezét. Megnyomta a KIJELENTKEZÉS gombot és negyedszerre is világot váltott. Enyhe szédülést érzett, ahogy érzékei visszatértek a valóságba.
- Fuu...
Még soha nem volt bejelentkezve ennyi ideig így egy kicsit fáradtnak érezte magát. Vett egy mély levegőt. Le sem véve az Amuspheret, az oldalára fordult és az ébresztőórára nézett. Midori mindjárt itthon lesz... Jobb lesz találkozni vele. Ezen gondolkozva a fejtámlára nyúlt, a telefonjáért. Az EL panel az elmulasztott hívásokat mutatta, amíg ő Alfheimban volt.
- Mi ez?!
Suguha szeme tágra nyílt, ahogy a képernyőt bámulta. 12 nem fogadott hívása volt, mindegyik Shinichitől. Ha egy családtag, a rendőrség, kórház vagy más sürgősségi szerv hívta, a telefon összekapcsolási programja azonnal jelet küldött volna az Amuspherenek hogy jelentkeztesse őt ki. De mivel Recon nem tartozott ezek közé, nem is volt felvéve. De miért hívta őt ilyen későn?
Felnyitotta a telefont, már éppen nyomta volna meg a visszahívás gombot mikor a 13. hívás zafírkék derengésbe vonta a telefon kijelzőjét. Suguha megnyomta a hívás gombot, majd a füléhez tartotta a készüléket.
- Helló Nagata! Mi a gond?
- Áh... Végre kijelentkeztél! De így is túl késő, Suguha!
- Mit akarsz ezzel mondani? Hogyhogy túl késő? El voltam foglalva.
- Óriási gond! Sigurd! Az az ipse elárult minket! Nemcsak minket, hanem a lordot, Sakuyát is. Mindenkit elárult!!
- Elárult? Mit akarsz ezzel mondani? Kezdd újra.
- Hmm...nincs idő erre...Na, mindegy...Mikor tegnap az Ősi Erdőben megtámadtak minket, nem tűnt ez furcsának, Suguha?
Nagata megint visszatért a rossz szokásához és Suguha-channak szólította a lányt. Ha ezt szemtől szembe teszi, annak rendszerint az az eredménye, hogy Suguha elpáholja. De mivel telefonon nem tudja ezt megtenni, így vonakodva kénytelen volt elfogadni.
Ahogy ezt mondta, Suguha meglepődött, hogy csak egy napja történt, hogy találkozott Kiritoval. Mintha már jó ideje együtt lettek volna.
- Mi? Gyanús? Miért mi történt?
Az igazat megvallva annyira erős volt benne a Kirito által hagyott benyomás hogy szinte kitörölte a légi csata emlékét.
- A harc kezdetén mikor a nyolc szalamander rajtunk ütött, Sigurd csaliként elcsalta hármukat. Igaz?
- Apropó... Nem tudott megmenekülni igaz?
- Igaz. De mióta lett Sigurd ilyen gavallér? Mikor a csapat kettészakad, ő szokott az élre állni és valaki más vállalja fel a csali szerepét.
- Áh... ez igaz...
Sigurd ügyes vezető volt, de nagyon öntelt is, így nem volt megelégedve, ha nem ő volt a ranglétra tetején. És tényleg...hogy őbelőle váljon csali míg a többiek elmenekülnek, ez az önfeláldozás nagyon nem vall rá.
- De ez mit akar jelenteni?
- Amint mondtam. - szólalt meg annyira utálkozva, mintha valami rosszat evett volna - a fickó a szalamandereknek dolgozott...Úgy tűnik már jó ideje.
- Micsodaa?!
Ez nagyon megrázta Suguhát, telefonját szorítva kiáltotta.
Az ALO-ban a hatalmi játékok széles körben elterjedtek voltak, "eldobott" karaktereket használni pedig szinte mindennapos. Lyfa nagyon félt, hogy más fajok is befészkelték magukat Sylvainbe. Bizonyosan rengeteg szalamander is volt ott, szilfnek álcázva.
Alapjában véve, azok a játékosok, akiknek alacsony volt mind a képzettségük, mind a hozzájárulásuk és csak ritkán voltak tevékenyek, szinte biztos, hogy kémek voltak. Őket még a hatalmi bázis közelébe sem engedték. Természetesen ez alól eleinte Lyfa sem volt kivétel, nem telt el túl sok idő azóta, hogy végre beengedték a szél tornya mögött elterülő úri Birtokra.
De Sigurd mindig is aktívan részt vett a politikában. A legutolsó választáson jelöltként is indult, ami azt fémjelezte, hogy már jó ideje játszik.
Bár a jelenlegi lord nagy népszerűsége azt jelentette, hogy csak másodhegedűs lehet, ez nem tántorította el és a segédje lett. Így eléggé nagy beleszólása volt a szilfek politikájába.
Azt, hogy tényleg kém legyen, több mint nehéz volt elhinni.
- Van valami bizonyítékod erre? - kérdezte Suguha meglepetten.
- Igen, van: Gondoltam, furcsán viselkedik, ezért az "Átlátszó test" varázslattal utána lopakodtam.
- Tényleg rengeteg időd van.
Az "Átlátszó test" volt Recon legkifinomultabb álcavarázslata. Nagyon erős rejtőzködőmágiát és rengeteg gyakorlást igényelt.
A Recon név is erre utalt: Az angol név az Egyesült Államok harci felderítőegységének neve volt, bár a helyes kiejtése a RIIKON volt. Mivel a szilfek nyomkeresője volt a vadászatoknál így nem volt csoda, hogy ő volt a legjobb. Egyszer Recon az "Átlátszó test" varázslatot használva belopakodott Lyfa szobájába. A lány észrevette és kérdőre vonta:
"Azért jöttem, hogy elrejtsem a szülinapi ajándékod."
De mint végül kiderült, szó se volt erről, így Lyfa jó alaposan eltángálta.
Nagata oda se figyelve Suguha meglepett szavaira, folytatta:
- Hallottam milyen csúnyákat mondott nektek a Szél tornyában. Azóta követem, lesve a lehetőséget hogy megmérgezzem.
- Ajjaj... Micsoda veszélyes fickó vagy te...
- Egy szövetségese előtt láthatatlanná tevő köpenyt öltött, azzal felszívódott. Vagy legalábbis azt hitte, de előlem nem tudott elbújni.
- Elég a dicsekvésből! Halljam a többit!
- Miután a csatornába mentek, vagy 5 percig követtem őket, mire célhoz értünk, két láthatatlanná tevő köpenyben várakozó szalamanderhez.
- De ezek a ruhák sem rejtik el az őrök elől.
- Mindkettejüknél belépési medál volt. Egyet találhatsz, kitől kapatták.
Ezeket a belépési medálokat a kereskedők, illetve azok a játékosok kaphatták meg, akik átestek a szigorú vizsgálaton. Csak a minisztérium adományozhatta és nem lehetett eladni vagy elcserélni őket. Mivel Sigurd a minisztérium tagja volt, nem volt nehéz kiadnia őket.
- Ez nagy disznóság lesz... - gondoltam és figyelmesen hallgatóztam. Kiderült, hogy ő mondta, hogy tegyenek nyomkövetőt rátok. De ez koránt sem minden. Ma Sakuya úrnő és a Cait Sith úrnője közötti szövetség megpecsételése is lesz. Titokban, egy semleges területen lesz a szerződés aláírása.
- Nem csoda hogy nem volt zászló a birtoknál.
Nagata kiabálása elnyomta Suguha motyogását.
- Sigurd kitervelte, hogy a szalamanderek főserege támadja meg a tanácskozókat.
- Micsoda???
Suguhának kihagyott a lélegzete. Bár úgy döntött elhagyja területét és többet vissza sem néz, de mégis a szilf terület a második otthona volt és Sakuya pedig a tisztelt és szeretett úrnője. Elhatalmasodó ijedtsége késztette arra, hogy beleordítson a telefon mikrofonjába:
- Ezt...ezt mért nem mondtad hamarabb?!Ez óriási probléma!!
- Ezért mondtam, hogy nagy a baj már a legelején...
Válaszul Nagata szomorú kijelentésére Suguha félbeszakította:
- Tudja Sakuya? Mennyi időnk van még?
- Rossz érzésem van. Mikor el akartam surranni, belerúgtam a kavicsba és...
- Te mindig valamivel el kell bénázd, igaz?!
- Kezdem élvezni, amikor dühös vagy rám...
- Te...te nagy perverz disznó! Sikerült kapcsolatba lépned vele?
- A szalamanderek keresőmágiája megtalált. Gondoltam, ha megölnek is a toronynál újraéledek, de úgy tűnik a szalamanderek is tudták ezt. Meglőttek egy mérgezett nyíllal...
Suguha lenyelte visszavágását és folytatta:
- Reconnal mi van?
- A szalamanderek elkaptak miközben béna voltam, így ki kellett jelentkezzek. Te nem válaszoltál a hívásaimra és senki másról nem tudom ki is ő a valóságban. A Cait Sithekkel a találka egy órakor lesz. A francba, csak negyven perc van! Mi a fenét csináljunk Suguha?
Suguha mély levegőt vett, majd megkérdezte:
- Hol lesz a tárgyalás?
- Én se tudom a pontos helyet. Valahol egy szorosban, a Pillangók Völgyében.
- Megértettem... Megpróbálom figyelmeztetni őket. Nincs vesztegetni való időnk. Most leteszem.
- Áh... Suguha...
Ahogy meg akarta nyomni a hívás vége gombot, Nagata újra levegőt vett, hogy megszólaljon, de Suguha megelőzte:
- Mi a gond?
- Arról a fickóról... Kirito vagy mi a neve... Hányadán állsz vele?
Suguha azonnal letette, majd a telefonját visszadobta az ágytámlára. Lefeküdt, majd behunyta a szemét. Elmotyogta az egyetlen varázsigét, amely a valóságban is működik, majd tudata átrepült a másik, összeesküvéssel teli világba.
Lyfa kinyitotta szemét majd felállt.
- Huáá...Ne ijessz így rám...
A meglepett Spriggan majdnem kiejtette kezéből a titokzatos ételt, amit vásárolt. Úgy nézett ki, mint egy saslik, csak mintha kis rovarok lettek volna felfűzve a nyársra.
- Visszajöttél...
- Üdv ismét!
Szembenézve az őt üdvözlő párossal még arra sem volt ideje, hogy annyit mondjon, "sziasztok".
- Kirito, bocsáss meg.
- Hö... Mi van?
- Sürgősen el kell jussak valahová. Nincs időm elmagyarázni, de nem biztos, hogy vissza tudok térni ide.
- ...
Kirito pár pillanatig nézte a szilfet, majd bólintott:
- Igen? Nos, akkor majd menet közben mondod el.
- Mi?
- Nem számít, hova indultál ilyen sietősen, sajnos egy ideig még gyalogolunk.
- Oké... Akkor futás és közben dumálunk.
Párosuk elkezdett rohanni az Arunba vezető kapu fele, gyorsan maguk mögött hagyva az utcácskákat. Átrohantak a tömegen, a kapun is, majd egy másik tavon átvezető hídon is. Közben Lyfa, bár teljes sebességgel futottak, beavatta Kiritót, abba, amit megtudott. Szerencséjükre nem számított, mennyire gyorsan futott valaki, nem lett légszomja.
- Értem.
Miután Lyfa befejezte a történetet, Kirito megállt, majd elgondolkodva megszólalt:
- Kérdezhetek valamiket?
- Ki vele!
- Mi hasznuk származik a szalamandereknek abból, ha megtámadják a Cait Sith és a szilf lordokat?
- Hát... Legelőször is megakadályoznak egy szövetséget. Mivel a szilfek közül szivárogtatta ki valaki az értesülést a Cait Sithek semmi esetre sem fogják jó szemmel nézni ezt. Legrosszabb esetben a hőn áhított szövetség háborúba fordul. Jelenleg a szalamanderek a legerősebbek, de ha a két faj szövetségre lépne, az alaposan felborítaná az erőviszonyokat. Szerintem ezt akarják mindenáron megakadályozni.
Ahogy átrohantak a hídon a barlangba, Lyfa előkapott egy térképet, hogy ellenőrizze az utat.
- Ez még koránt sem minden. Ha megölik egy terület lordját, azonnal megkapják az uradalomban tárolt vagyonának közel egyharmadát. 10 napig az a terület, ami a lord uralma alatt áll, megszállás alá kerül, bármilyen adót kivethetnek és azt be is gyűjthetik. Ez iszonyatos mennyiségű pénz.
Igazság szerint a szalamanderek azért a játék legerősebbjei, mert már egy lordunkat megölték. A lordok nem szokták elhagyni a területet. Ő volt az egyetlen, akit valaha is meggyilkoltak.
- Ez igaz?
- Ezért...Kirito...
Még mindig rohanva Lyfa rápillantott Kiritora majd folytatta:
- Ez szilf ügy, így te nem is kellene, hogy belekeveredj. Ahogy kiérünk a barlangból, egyenes út vezet Arunba. Ha a konferencia területére lépsz nem hiszem, hogy túléled. Sylvainben éledsz újra és az idő, amíg ideértünk elvesztegetődik. Sőt... hogy keményen fejezzem ki magamat...
Lyfa nem vesztegette az idejét, hogy kibogozza összetett érzelmeit, hanem még mielőtt meggondolhatta volna magát, folytatta:
- Ha mindenképpen a világfa tetejére akarsz jutni, akkor jobb is, ha a szalamanderekkel működsz együtt. Ha a stratégiájuk beválik, rengeteg pénzre tesznek szert. Szinte biztos, hogy újra megpróbálnak a fa tetejére jutni. A sprigganeket pedig, mint zsoldosokat szinte tárt karokkal várják. Sőt... ha itt és most megölnél, akkor sem panaszkodnék...
"Ha ez történne, nem állnék ellen..." - gondolta Lyfa. Nem olyan gondolat volt, ami minden harcnál megfordul a fejében, de e ellenfél ellen esélye se lenne. Sőt még kellemetlennek is találta, hogy élet - halál harcot vívjanak.
"Ha ez tényleg megtörténik, soha többet nem játszok az ALO-val." Ahogy ezek átfutottak az agyán Lyfa újra ránézett Kirito arcára, akinek arckifejezése nem változott, ahogy rohant tovább beszélni kezdett:
- Végül is ez egy játék nem? Bármit megtehetünk. Ha akarunk, ölünk, ha pedig lopni támad kedvünk, azt is megtehetjük.
Kirito egy pillanatra megállt, majd folytatta:
- Sok olyan játékossal találkoztam, akik ugyanezt gondolták. Valamilyen szinten igazuk is van. Sőt, amikor elkezdtem játszani én is ugyanígy gondolkoztam. De ez nem helyes. Pont, hogy a virtuális világban vannak olyan értékek, amelyeket meg kell védj, nem számít hogy mennyire tűnsz bolondnak. Ezt egy nagyon fontos személy tanította meg nekem...
Ezen a ponton Kirito hangja nagyon lágy lett.
- A VRMMO-kat játékoknak nevezzük, de ez egy ellentmondás, felosztani a személyt játékosra és karakterére egyáltalán nem jó ötlet. Ha valami rosszat cselekszel itt, az rányomja bélyegét a valódi személyiségedre is. A játékos és karaktere egy és ugyanaz. Lyfa, én kedvellek téged és a barátod akarok lenni. Nem számít az ok, nem foglak csak azért meggyilkolni, hogy nekem jobb legyen! Nem és nem!!!
- Kirito... - Lyfa hirtelen megállt, Kirito még pár lépést rohant majd ő is megtorpant.
Lyfa összeszorította kezét a gondolatra, de a szavak itt kevesek voltak, hogy kifejezzék a benne száguldó érzelmeket. Tovább bámulta az előtte álló sötét szemű fiút.
"Értem.... szóval ez a helyzet..." - motyogta Lyfa.
Ez volt az oka annak, hogy Lyfa senkihez nem kötődött ebben a világban. Soha nem lehetett biztos abban, hogy amit lát az illető valódi jelleme vagy csak egy maszk, amit a karaktere visel. Nem tudhatta, hogy amit mondanak, az valóban az ő gondolatuk, vagy csak a játékban gondolják-e ezt. Nem tudta, hogyan közelítsen hozzájuk, elfogadja-e kinyújtott kezük súlyát, így inkább el akart repülni.
De nem kellett aggódnia emiatt. Csak azt követte, amit érzett. Ez elég volt neki, mivel mind valóságos volt.
- Köszönöm... Köszönöm szépen.
E szavak a lelke mélyéről szóltak. Tudta, ha még egy szót szól, elsírja magát. Ezt hallva Kirito zavartan elnevette magát:
- Bocsi egy kicsit felnagyítottam a dolgokat. Régi rossz szokásom.
- Nem... Nagyon boldoggá tettél. - majd ha kiértünk a barlangból elbúcsúzunk.
Ezt hallva Kirito szemöldöke felszökött a meglepetéstől:
- Én is veled tartok.
- Várj... Micsoda?
- Óh... ne. Csomó időt elvesztegettünk. Yui kérlek, navigálj, míg rohanunk.
- Értettem!
Ahogy a vállán ülő Yui bólintott, Kirito Lyfa fele fordult:
- A kezedet egy pillanatra, ha kérhetem...
- Óh...
Kirito bal kezével elkapta Lyfa jobbját. Ez már egyszer megtörtént, de ez volt az első alkalom, amikor tényleg fogták egymás kezét. Lyfa szíve hirtelen ki akart ugrani. A következő pillanatban viszont Kirito nyaktörő sebességgel indult meg, végighasítva a barlang levegőjén, egy szélcsatornát hozva létre. Azelőtt is gyorsan futottak, de most még gyorsabb tempót diktált a Spriggan. A lenyűgöző sebesség szinte összemosta a sziklák textúráját. Jobb keze Kiritoéban, ő maga pedig vízszintesen szállt utána. A feketébe öltözött harcos ide-oda forgatta a fejét, ahogy nézelődött a kanyargó barlangban. Semmi olyan nem volt benne, ami kicsit is romantikus lenne.
- Áááá!!!
Lyfa felsikított, ahogy előttük egy seregnyi sárga kurzor villant fel. Egy csoport ork volt előttük, akik itt ütöttek tanyát.
- Vigyázz! Azok ott szörnyek!
Mielőtt azonban befejezhette volna a mondatot Kirito úgy suhant át az orkok közt, mint egy árnyék.
- Ááá!!!
Lyfa kiáltásai összemosódtak a szörnyek morgásával. De egy fegyver sem találta el őket. Kirito ahogy észrevett egy lyukat a szörnyek között gyorsan átrohant rajta. Az orkok üldözőbe vették, haragosan morogva de Kirito már a másik folyosón volt. Ezután még jó néhány alkalommal találkoztak szörnyekkel de Kirito egyszerűen félrehajolt a fegyverek elől és rohant tovább.
Egy adott ponton hatalmasra duzzadt az őket követő szörnysereg. Lábaik dobogása szinte földrengésszerű zajjal járt. Ezt "Dühítésnek" hívják és nagyon rossz cselekedetnek számít, ugyanis ha egy mit sem sejtő csapatot kap el egy ilyen horda... nagyon kevés esélyük lenne megmenekülni.
De itt szerencsére ilyen nem történt, mivel hamarosan egy fehér pontot vettek észre.
- Ott... az lehet, hogy a kijárat.
Ahogy Kirito ezt kimondta, a táj fehér lett körülötte és a talaj eltűnt alóluk.
- Hííí!!!
Lyfa ösztönösen behunyta szemét, és kiáltott, ahogy lábai kalimpáltak, de hamarosan felfedezte, hogy az ordítás abbamaradt.
Óvatosan kinyitva a szemét észrevette, hogy lebegnek. Úgy tűnt, Kirito egyáltalán nem lassított, e helyett teljes lendülettel kiugrott a barlang száján, amely félúton lehetett a hegy magasságához viszonyítva. Visszanézve, a szürke hegyek a teljes látóhatárt betöltötték. Kevéssel kiugrásuk után a gravitáció átvette az uralmat,egy szép körívet leírva zuhanni kezdtek.
Lyfa gyorsan széttárta szárnyát és ráfeküdve egy légáramlatra, kifújta magát.
-Fú...ha...
Még mindig szaporán kapkodva a levegőt, Lyfa hátranézett. A távolban még látszott a barlang kijárata, szinte teljesen eltorlaszolva a szörnyek által. Kiritóhoz fordult majd megszólalt:
- Huh... lepergett előttem az egész életem.
- Hahaha... De időt spóroltunk meg.
- A labirintusokban nem szabadna... Mikor ellenfelet keresel magadnak, menj biztosra, hogy nem gyűjtesz magadra szörnyeket... amit tettél az mintha teljesen más játék lett volna.
Lyfa lassan megnyugodott, ahogy kipanaszkodta magát, és újra szétnézett. Alattuk gyönyörű mezők húzódtak, itt-ott patakokkal szabdalva, amelyek egy kanyargó folyóba ömlöttek, amely...
-Áh...
Lyfának elállt a lélegzete. A felhők tengerén túl egy hatalmas sziluett magasodott. Egy hatalmas fatörzs, amely áttörte a földet és a mennyet, mintha az eget tartó hatalmas oszlop lenne.
- Szóval ez... ez a Világfa. - motyogta megilletődötten Kirito.
Ahol jelenleg voltak, pár mérfölddel a hegyek előtt - a Világfa már így is óriásinak hatott. Szinte elképzelhetetlennek tűnt milyen lehet alatta állni. A két vándor csendben repült tovább, ahogy bámulták a fát, de Kirito hamar feleszmélt és ezt mondta:
- Áh... ez nem lesz jó így. Lyfa hol is lesz a lordok tanácskozása?
- Rendben... A Világfát, mint egy tányér pereme veszik körül a hegyek. Három nagy átjáró van ezeken: a szalamander területen levő Sárkányvölgy, az Undine területen levő Szivárvány völgye, illetve a Cait Sithek területén levő Pillangóvölgy. A konferencia pedig a Pillangó völgynél lesz, közel a fennsíkhoz.
Lyfa körülnézett, majd északnyugati irányba mutatott.
- Akkor egy darabig repüljünk abba az irányba.
- Mennyi időnk maradt?
- Húsz perc...
- Ha meg akarják támadni a konferenciát elméletileg délkeletről északnyugati irányba kell repüljenek.
- Ha hamarabb érnek oda, mint mi, nagy bajban leszünk. Inkább siessünk. Yui jelezd ha nagy számú játékost észlelsz.
- Rendben!
Yui bólintott, azzal Kirito és Lyfa rákapcsoltak.
- Itt nincsenek szörnyek? - kérdezte Kirito miközben egy felhőtömörülésen vágtak át.
- Az Arun fennsíkon nincsenek szörnyek. Azért tartják közel a területhez az értekezletet.
- Másképp fogalmazva, ha szörnyek bukkannának fel és támadnák meg a kedves egybegyűlteket eléggé nagy gond lenne. De most pont előnyünkre válna.
- Mit akarsz ezzel mondani?
Kirito kópén elnevette magát:
- Ugyanazt, ami az előbb történt: Egy csapat szörnyet vezetnék egyenesen a szalamander sereg kellős közepébe.
- Neked van időd ezen gondolkozni? A csapat messze nagyobb, mint amivel harcoltunk. Ha időben figyelmeztetni tudnánk a tanácsot, még időben a Cait Sithek területére menekülhetnének. Amúgy ha egy nagy csapat szörnyet összeszedünk és ráeresztjük a csoportra vajon kit ölünk meg vele?
- ...
Kirito elgondolkozva vakarta meg az állát. Ebben a pillanatban...
- Ott vannak! Jeleket észlelek!
- A csoport 68 játékosból áll, ez bizonyára a szalamander támadó sereg. További 14 embert észlelek a földön, biztos ők a tanácsnokok. A két csapat 50 másodperc múlva találkozik.
Mikor Yui befejezte épp egy hatalmas felhőn vágtak át. Lyfa lenézett és jóval alacsonyabban rengeteg árnyékot vett észre, amelyek a mit sem sejtő tanács fele lopakodtak. Ötfős csapatokban repülve baljósan és teljesen hangtalanul közeledtek célpontjaikhoz.
Ekkor a célpontjaikra szegezte tekintetét. Egy kis kör alakú magaslaton alakították ki a rögtönzött tanácstermet. Egy hosszú asztal köré hét-hét szék volt téve mindkét oldalról. A székeken ülő emberek mélyen bele voltak merülve a beszélgetésbe, fogalmuk sem volt, hogy mekkora veszélyben vannak.
- Túl késő... - jegyezte meg Lyfa
Nem volt elég idő figyelmeztetni a lordokat mielőtt a szalamanderek odaérnek. A többieknek élő pajzsként kell védelmezniük a lordokat míg azok biztonságos helyre tudnak vonulni.
Lyfa felemelte kezét és megfogta Kiritoét.
-Köszi szépen hogy elhoztál ide.Te a Világfához mész.Bár rövid ideig voltunk együtt, nagyon boldog vagyok. - mondta Lyfa mosolyogva
De ahogy összecsukta a szárnyait a bukórepüléshez Kirito elkapta jobb kezét.Lyfa meglepetten megfordult, Kirito vakmerően vigyorogva a következőt monta:
- Tudod...nem szokásom elfutni a veszély elől.
Azzal elengedte a kezét, Yuit belerakta a mellényzsebébe, majd vadul csapkodva szárnyával hirtelen elsuhant. BUMM! A hangrobbanás erejétől Lyfa behunyta a szemét, majd mikor kinyitotta, Kirito már a magaslat fele száguldott.
- Mit?! Mit csinálsz!!?
A búcsúzás pillanata és szomorú szavai mind leperegtek róla... - mérgelődött Lyfa.
Kirito már jócskán maga mögött hagyta. Megrökönyödve üldözőbe vette a Spriggant.
A Cait Sith és szilf diplomaták végül észrevették a hatalmas ellenséges csoportot. Felugráltak székeikről, majd kardjaikat kirántva szembefordultak a szalamanderekkel. De hozzájuk képest nagyon törékenyeknek tűntek.
A mező felett repülve a szalamander előőrs feltartotta lándzsáit. Úgy lebegtek a tanácskozók felett, mint egy sereg ragadozómadár, amik épp készülnek lecsapni a védtelen nyulakra. Legyezőszerűen körbevették a magaslatot. A vihar előtti csend...
Egy szalamander felemelte a kezét, majd amikor éppen leengedte volna hirtelen...
Hatalmas porfelhő szállt fel a magaslat közepéről, éppen a két csoport között. Egy pillanattal később hatalmas robbanás jelezte, hogy Kirito, mint egy fekete meteor földet ért.
Egy fél percig senki sem mozdult. Ahogy a por felszállt, Kirito lassan kiegyenesedett, majd elordította magát:
- Mindkét fél, fegyvert eltenni!
- Ohhhááhh...!
A még mindig repülő Lyfa ösztönösen lenézett. Kirito hangja annyira erős volt, hogy még a tíz méter magasan repülő Lyfa is összerezzent.
A szilf lány lenézett és kiverte a hideg veríték. Kirito mögött szállt le, a zöldbe öltözött csoport mellett, akik minden bizonnyal szilfek voltak.
Körülnézve egy ismerős arcot vett észre:
- Sakuya!
A megszólított kissé kótyagosan körülkémlelt, majd amikor meglátta Lyfát szemei elkerekedtek.
- Lyfa!? Hogyhogy itt? Nem, inkább arra válaszolj, hogy mi folyik itt?
Lyfa válaszra nyitotta száját, miközben arra gondolt, hogy ez az első alkalom, mikor ennyire zavarodottnak látja Sakuyát.
- Hosszú történet, de annyit mondhatok, hogy a sorsunk az ő kezében van.
- Mi folyik itt? - kérdezte még egyszer.
A szilf lord ránézett a feketébe öltözött Spriggan karcsú alakjára. Miközben ő Kiritót tanulmányozta, Lyfa őt.
Az előtte álló hölgy gyönyörű volt. Karcsú alakja és halovány bőre a japán nemeseket idézte, hosszú, sötétzöld haja igézőn omlott hátára.
Enyhén vágott szeme, nemes orra és keskeny ajkai már csak fokozták az összképet. Ha hasonlítani kellett volna valamihez, szépsége olyan volt, akár a jól megmunkált pengéé. Gyönyörű, mégis veszélyes. Hosszú japán stílusú ruhát viselt, övéről pedig egy katana lógott. Kecses, piros facipőbe bújtatott lába szinte elbújt hosszú ruhája alatt. A felejthetetlen alakot bámulva nem volt mit csodálkozni azon, hogy a szavazatok 80 százalékát kapta meg.
Természetesen nemcsak a szépsége miatt lett ő a lord. A cím azzal is együtt járt, hogy ritkán vett részt a vadászatokban, így a pontjai nem voltak túl magasak. De a kardforgatási képessége viszont mindenért kárpótolta. A szilf bajnokságokon szinte mindig a döntőbe jutott, de a személyisége is sokat segített abban, hogy több mint 80 százalékos többséggel megválasszák.
Lyfa tekintete továbbsiklott a Sakuya mellett álló kistermetű női játékosra.
A hullámos, szőke hajából előkandikáló hatalmas háromszög alakú fülek mutatták, hogy ő bizony egy Cait Sith. Egyrészes fürdőruhára hasonlító páncélja többet kitakart napbarnított bőréből, mint amennyit elfedett. Csípőjéről két karompenge lógott. A farka idegesen rángatózott, ahogy figyelte az eseményeket.
Ahogy jobban odanézett, látta, hogy nagy szemeit hosszú szempillák takarják kissé kerek, pisze orrát is. Az avatár furcsa volt, akit legjobban egy aranyos kislányként lehetett volna jellemezni. Jóllehet, ez volt az első alkalom, hogy Lyfa látta őt, de bizonyára nem volt nehéz kitalálni, hogy a kislány nem más, mint a Cait Sith lord, Alicia Rue. Akárcsak Sakuya, ő is népszerűségének köszönhetően lett a fajának az uralkodónője.
Az két lord mögött hat- hat zavarodott szilf és Cait Sith állt. Lyfa nem tudott semmit a Cait Sithekről de a szilfek mind- mind elit játékosok voltak, akik a faj tanácsába tartoztak. Közelebbről megnézve észrevette, hogy Sigurd nincs köztük.
Ahogy Lyfa a szalamanderek fele fordult, Kirito újra elkiáltotta magát:
- Beszédem van a parancsnokkal!
Félelmet nem ismerő hozzáállása úgy tűnt, hatásos, ugyanis megnyílt a lándzsások sorfala és egy hatalmas harcos lebegett elő.
Lángszínű haja tüskésen meredt felfele, arca leginkább egy ragadozó madáréra hasonlított. Testét egy nagyon ritka Vérpáncél fedte, hátára pedig egy hatalmas kard volt szíjazva, amely messze erősebb volt a Kiritoénál.
Lyfa látta, ahogy szeme vörösen felizzik, és érezte, ahogy kiveri a veríték ettől. Bár nem ő volt vele szemben, mégis ez volt az első alkalom, mikor bizony, megijedt az ellenféltől.
Kongó hanggal szállt le Kiritoval szembe, kifejezéstelen arccal bámulva rá. Majd kinyitotta a száját és mély, dörgő hangon ezt kérdezte:
- Mit keres itt egy Spriggan? Nem mintha nem ölnénk meg téged is, de a bátorságod miatt hajlandó vagyok meghallgatni a történeted.
Kirito, minden habozás nélkül, tiszta hangon válaszolt:
- Nevem Kirito és a Spriggan- Undine szövetség nagykövete vagyok. Értsem úgy, hogy e helynek a megtámadásával mind a négy faj ellen háborút indítotok?
"Uááá!!!" - Lyfa egy szót sem volt képes kinyögni. A gondolat egyszerűen túl logikátlannak tűnt. Hideg izzadtság csorgott végig a hátán. Ekkor a meglepett Sakuya és Alicia Rue Lyfához fordultak, de az csak döbbenten kacsintott egyet.
De Kirito a szalamandert is alaposan meglepte.
- Egy Spriggan- Undine únió...?
De hamar meg is nyugodott.
- Azt mondod te vagy a követ, de akkor hol a kísérőd?
- Áh igen...Azért jöttem ide, hogy kereskedelmi tárgyalásokat folytassunk a szilf és Cait Sith urakkal. De ha úgy döntesz, megtámadod a konferenciát, az teljesen más ügy. Ez esetben arra leszünk kényszerülve, hogy az összesen szövetségbe lépjünk ellenetek.
Megint olyan csend lett, hogy vágni lehetett volna.
- Hmmm...Ha az vagy akinek mondod magad, akkor is hogyan hihetnék egy olyannak aki egyedül jött és ilyen gyenge a fegyverzete?
Ezzel a háta mögül előhúzta hatalmas, kétélű kardját. Sötétvörösen izzott és két egymással összefonódó sárkány volt belevésve.
- Ha kibírod 30 másodpercig ellenem, elhiszem, hogy követ vagy.
- Nagylelkű vagy, nem igaz?
Beszéd közben Kirito is kihúzta saját kétélű kardját. A szalamanderével ellentétben a kardja matt vöröses- fekete volt és nem volt semmi cikornya rajta.
Szárnyaival verdesve a szalamander magasságába emelkedett. Lyfa szinte érezte, ahogy a harci láz szikrákat vet közöttük.
...Harminc másodperc...
Lyfa hangosan nyelt egyet.
Kirito képességeit és erejét ismerve tényleg nagylelkű ajánlat volt. De a parancsnok tekintete annyira gyilkosán meredt Kiritora, hogy Lyfa tudta, ő sem egyik hétköznapi ellenfél.
A feszült légkörben a Lyfa mellett álló Sakuya odasúgta neki:
- Ez rossz...
- Mi?
- Az a kétkezes kard, amit a szalamander tart... Felismerem egy oldalról, ami a legendás fegyvereket mutatja be. Az a "Démoni Kard Gram", ami annyit jelent... hogy az a szalamander... Eugene tábornok. Ismered?
- Csak a nevét...
Lyfa visszatartott lélegzettel bólintott.
- Ő Mortimernek, a szalamander úrnak a testvére itt is és szinte biztos, hogy a valóságban is. Megvan az ereje, hogy felérjen a bátyja tudásához. Azt mondják ő a szalamanderek legerősebbje. Ezt azt jelenti, hogy ő a...
- ...Legerősebb játékos?!
"Ez igaz...Akkor viszont nagy a baj."
"Kirito"
Lyfa összekulcsolta a kezeit a szíve fölött.
A két harcos egymást méregette, ahogy lebegtek. Alacsonyan szálló felhők takarták el a napot, fénypászmákra bomolva sütött át a nap közöttük. Az egyik éppen a szalamander kardjáról verődött vissza.
Ebben a pillanatban...Eugene minden előrelátható mozdulat nélkül indított egy támadást.
Zumm...Nagy sebességgel repült Kirito fele. Kardja vörös körívet leírva sújtott a kis Spriggan irányába.
Kirito hihetetlenül gyorsan reagált. Minden teketória nélkül kiterjesztette szárnyát majd blokkolta Eugene csapását. Miután blokkolt, azonnal ellentámadásba lendülhet.
"Ez nagyon kiszámítható..." - gondolta Lyfa
- ???
Ahogy a fekete és a vörös kard találkozták, az utóbbi mintha köddé vált volna. Áthatolt Kirito pengéjén majd újra visszaváltozott.
Dááng!!Hangos robbanással csapódott Kirito mellkasának és iszonyatos erővel hátrafele lökte. Úgy tűnt, mintha egy kis fekete levél lenne, ahogy a föld fele száguldott. Majd még egy robaj hallatszott, amelyet porfelhő követett, jelezve, hogy becsapódott a földbe.
- Most meg...?!
Lyfa makogására Alicia Rue válaszolt:
- A Gramnek van egy olyan különleges képessége, hogy "Éteri Forma". Ha valamilyen védelmi eszközzel találkozik, legyen a pajzs, kard vagy bármi egyéb, átvillan azokon. Más szóval van egy áthatolási képessége.
- Hogy...hogy tudott?
Lyfa ellenőrizni akarta társa életpontját, de mielőtt rápillanthatott volna, egy fekete árnyék ugrott elő a ködből egyenesen a még lebegő Eugene fele tartva.
- Óh...Még életben van...
Mintha mi se történt volna, Kirito megállt egy pillanatra majd megkérdezte:
- Mi volt az az előbbi támadás?!
Kirito nem tűnt olyan embernek, aki feladja, csak mert rosszabb a fegyvere, mint az ellenfeléé. Lyfa nem is tudta követni Kirito csapásait, de Eugene blokkolta a kétkezesével.
A Spriggan egy pillanatra megállt, de az elég volt.
Gram felfénylett, majd mikor Kirito egy, az oldalára mért ütést akart blokkolni újra átvillant, alaposan beletépve az alhasába.
- Guáá!! - üvöltött fel Kirito ahogy köhögni kezdett.
A csapás ereje megpördítette a levegőben, de kiterjesztett szárnyaival képes volt megállni.
- Az biztos, hogy nagyon hatékony... Nem telt le már a harminc másodperc?
- Bocsi, de most már tényleg le akarlak vágni. Változott a terv inkább lefejezlek.
- Ez a fickó... Még nagyon megbánod!
Kirito újra támadott, de sajnos, nem volt kétséges, ki lesz a győztese a párbajnak.
A Gram különleges képességét Kirito semmivel nem tudta megállítani, az összes támadást ki kellett kerülje, ami ebben a nagysebességű közelharcban szinte lehetetlen feladatnak bizonyult.
Ugyanerre következtetve, Sakuya megszólalt:
- A helyzetünk nem fényes... Bár a két játékos úgy tűnik, egyenlően képzett, mégis a fegyvereik nagyon különböznek. A "Démoni Kard Gramnek" egyetlen kard lehet ellenfele, az pedig a "Szent Kard Excaliber", de senki sem tudja, hol van, vagy hogyan lehet hozzájutni.
- ...
Ezzel együtt...Ha Kiritoról van szó...Bár egy kezdőnek tűnt, mégis óriási erőt mutatott meg. Egy titok volt...Miközben ezen gondolkodott, Lyfa összekulcsolta kezét a mellkasán, mintha imádkozna.
Eugene vörös szárnyai fénycsíkká váltak, ahogy előreszúrt a kardjával. Kirito gyors, kiszámíthatatlan repüléssel próbált kitérni előle, ez pedig igen veszélyes volt.
Miközben harcoltak, bonyolult mintákat rajzoltak az égre, ahogy pedig találkoztak, időről időre meg- megvillantak a kardjaik.
Kirito életpontját csaknem a felére csökkentette az előbbi két támadás. Eugene nem volt hétköznapi ellenfél. Játszi könnyedséggel törte át Kirito védelmét, amely azelőtt több varázscsapást is kibírt.
Ekkor hirtelen a Spriggan megfordult, majd kinyújtotta jobb kezét. Elmondott egy varázsigét, majd kezéből fekete por kezdett ömleni.
Hirtelen több robbanás kíséretében az egész platóra áthatolhatatlan sötétség borult. Lyfát is beterítette, az orráig is alig látott, ahogy szemével Kiritót kutatta.
- Lyfa, ezt kölcsönveszem egy kicsit.
- Mi?
Lyfa gyoran megfordult, de senki sem volt ott, és a kardja sem volt a helyén.
- Elfuthatsz, de el nem bújhatsz! - ordította Eugene a sűrű köd közepéből.
Ekkor varázslás hangjai hallatszódtak, majd egy vörös, táguló gyűrű indult ki a köd belsejéből, semlegesítve azt.
Lyfa gyorsan felnézett az égre de...
Sehol sem látta Kiritót.
A szalamander tábornok egyedül volt a levegőben. A kis Spriggan szőrén szálán eltűnt.
- Nem hiszem el... Ez lelépett... - kiáltott fel az egyik Cait Sith.
De mielőtt be tudta volna fejezni, Lyfa közbevágott:
- Nem lépett le!!!
"Egyszerűen nem volt lehetséges. Még ha más olajra is lépett volna, ő nem. Kirito nem játszotta a VRMMO játékokat, hanem élt bennük. Számára ez a világ ugyanolyan valóságos volt, mint az igazi és az összes barátság, szerelem ugyancsak valós volt.
"Emiatt... na, várjunk csak... hallom őt" - gondolta Lyfa
Magasan a fejük fölül érkezett a zaj, erőteljesen gyönyörű hangja a fuvoláéra emlékeztetett. Egyre közelebbről és közelebbről egyre hangosabban és hangosabban hallatszott a Spriggan szárnyainak zümmögése.
Mikor végre meglátta, alakja köré szivárványt vont a Lyfa szeméből kicsorduló könny. A nap közepéből, amely a legnagyobb fényt adta Alfheimban, mintha csak a mennyből érkezne, egy kis árnyék száguldott a föld fele.
Eugene pár másodperccel később vette észre, mint Lyfa. Felnézett, közben a homlokát ráncolta az erős fénytől. Egy átlagos játékos először vízszintesen mozdult volna, hogy kikerüljön a napsugarak útjából, de Eugene, híven a hírnevéhez összeszorította a száját, majd kisvártatva hatalmasat üvöltve kilőtt egyenesen felfelé, mint egy rakéta.
A felülről érkező Kirito az amúgy kétkezes kardot most csak a jobb kezében fogta, bal kezét a háta mögé rejtve.
Az erős fényben a bal kezében tartott valami megvillant, majd a harcos felemelte.
Mi okozta azt az ezüstös villanást? Az a katana volt, amit Kirito az előbb elemelt a hüvelyéből ha Lyfa nem tévedett. Most viszont Kirito egy- egy kardot tartott mindkét kezében.
Két kard stílus - maga a koncepció nagyon régi volt. Bár sokan próbálták használni, Lyfa nem ismert olyant, akinek ez sikerült volna. Nagyon nehéz mindkét kézben kardot forgatni és összehangoltan mozgatni őket.
A kendóban nem volt tilos két bambuszkardot használni, egy rövidebbet és egy hosszabbat. Viszont az elemiben és gimnáziumban tilos volt és az olyan egyetemisták száma is nagyon csekély volt, akik tudtak egyszerre két karddal harcolni. Bár megvoltak az előnyei, mégis nehéz volt, hogy gyakorlatias legyen. Azt rebesgették, hogy ez igaz volt a virtuális világokra is.
Mégis. Kirito két karddal repült Eugene fele. A szalamander úgy tűnt, végső elkeseredettségnek értelmezte Kirito tettét és magabiztos mosoly bujkált arcán. Felemelte démoni kardját majd lazán odasuhintott a spriggannek. Kirito bal kézben tartott kardjával blokkolni akarta.
Bang! A sötétvörös penge vibrálni kezdett, majd az Éteri Forma aktiválódott, áttörve a kardon és folytatva útját a harcos védtelen nyaka felé.
Hirtelen fémes hang hallatszódott, ahogy Gramot eltérítette valami. Az pedig nem más volt, a szinte metronómi pontossággal közbeszúrt fekete kétkezes kard.
Kirito hatalmasat üvöltött a meglepett Eugenet látva.
Két kardjával olyan gyorsan kezdett csapkodni, hogy szinte úgy tűnt, mintha köddé váltak volna.
A bal kezében tartott katana előrevágott, ezt követte egy gyors szúrás az óriási fekete karddal. Mindezt szinte folyékony mozdulattal. Ahogy a kétkezest visszahúzta újra odacsapott a katanával majd lecsapott a kétkezessel, ezúttal felülről.
Ezüst és fekete váltak eggyé olyan támadásviharban, amely úgy tűnt, mintha meteorzápor lenne. Hogy mennyi gyakorlás után tudott valaki ilyen gyorsaságra szert tenni a két kardos stílussal, Lyfa el se tudta képzelni. Eugene visszaszorult és próbálta használni az Éteri Formát, de eredménytelenül: kétszer gyors egymásutánban nem tudott áthatolni, így Kirito kettős akadálya mindig megállította.
- Neheem!!! - üvöltötte Eugene ahogy egyre jobban visszaszorult.
A páncéljának különleges képessége egy vékony tűzfalat húzott fel, amely
kicsit visszanyomta Kiritót. Ekkor a démoni kard felé sújtott -
Valami nagyot csattant, ahogy Eugene támadásba lendült. Kirito sem volt rest, a bal kezében levő katana fénycsíkot húzott, ahogy villámgyorsan lecsapott.
A két kard találkozásakor hangos csikorgás hallatszott. Mielőtt még az Éteri Forma aktiválódhatott volna, Kirito kardja eltalálta a Gram oldalát, félrecsapva azt, így, csak karistolta a vállát. Ezután...
- Ráááá!!!
Kirito szinte játszi könnyedséggel tört elő és a jobbjában tartott kardot Eugene testébe döfte.
- Gúúááhh!!
A Spriggan szinte isteni sebessége iszonyatos sebzést okozott: Eugene életpontja pillanatok alatt sárgára váltott.
De Kirito itt nem állt meg. Ahogy Eugene próbált visszarázódni a harcba, az ifjú hátrahúzta a fekete pengét, majd a baljában tartott katanával egy olyan kombinált csapást indított, amit Lyfa már nem tudott szemmel követni. Pillanatok alatt négy csapást indított, amelyek egy négyzetet rajzoltak a szalamander hatalmas alakja köré.
- ...!!
Eugene csak bámulni tudott, ahogy felső teste, jobb válltól bal csípőig egyszerűen elvált az alsó felétől. Közben a négyzetet alkotó fény felszívódott.
Rögtön ezután Eugene tábornok teste égni kezdett, majd egy hatalmas lélekfénnyé változott.
Senki sem mozdult.
A szilfek, a Cait Sithek és a körülbelül ötvenfős szalamander sereg megkövülten nézték a Spriggant.
Olyan magas szintű párbaj volt ez, amelyhez foghatót eddig senki sem látott.
Az ALO harcai nagyjából egy forgatókönyv szerint zajlottak: Mindenki félszegen hadonászott a kardokkal, vagy mindenféle távolsági harctechnika ismerete nélkül lövöldözött a mágiával. A védekezés vagy a kitérés csak a legjobb, veterán játékosok repertoárjában volt megtalálható. A magas szintű harcok csak a bajnokságok legvégén kezdtek teret nyerni.
De ez, ez messze több volt azoknál is.
Gyönyörű kardtánc, szédítő repülés, Eugene és a földrengető kardja és Kirito villámgyors kétkardos technikája, amely végül legyőzte...
Sakuya volt az első, aki megtörte a csendet.
- Csodálatos! Csodálatos! - kiáltotta, ahogy tapsolni kezdett.
- Hihetetlen! Szép harc volt! - kontrázott rá Alicia Rue.
Azzal kitört a hangzavar. A tizenkét tanácsnok egymást túlharsogva gratulált a győztesnek. Füttyök, hangos "Brávó" kiáltások vegyültek az általános éljenzésbe.
De ahogy Lyfa a szalamanderek felé fordult, elszorult a torka. A vezetőjük elestével nem fognak tétlenül ülni...
De meglepő módon onnan is gratulációk özöne hallatszott. Zászlókként lengetve a lándzsáikat éljenezték a Spriggant.
- Óóh...!
Lyfa akaratlanul is elmosolyodott.
Eddig gátlástalan banditákként tekintett a szalamanderekre, de mindenekelőtt az ALO játékosai voltak. E párbaj pedig elég volt, hogy megingassa őket.
A kitörő üdvrivalgástól megrészegülten Lyfa is tapsolni kezdett.
A gratulálók gyűrűjében álló Kirito elmosolyodott, eltette kardját, majd felemelte jobb kezét.
- Köszönöm, köszönöm!
Minden irányba meghajolt, majd Lyfához fordult és így kiáltott:
- Valaki fel tudná éleszteni, kérlek?
- Meglesz.
Bólintva, Sakuya odalebegett Eugene lélekfényéhez majd elkezdte az Újraélesztéshez szükséges varázsigét.
Kék fény áramlott ki kezei közül és vette körbe a vöröset. A bonyolult mágikus kör megszilárdult, majd egy hirtelen fénylobbanás után egy humanoid formát öltött. Egy utolsó villanás után a kör eltűnt. Kirito, Sakuya és az éppen újraélesztett Eugene szálltak le a fennsík szélére.
A csend újra vendég volt közöttük.
Eugene törte meg:
- ... Jól harcoltál. Te fattyú, te vagy a legerősebb játékos, akit valaha láttam.
- Köszönöm. - érkezett a tömör válasz.
- Egy ilyen Spriggan létezzen, mint te... nagyobb a világ, mint hittem...
- Most már hiszel nekem?
- ...
Hirtelen elhallgatva, Eugene összehúzta szemét.
Ebben a pillanatban az előőrsből kivált egy játékos, majd Eugenehez rohant. A figyelem középpontjába került harcos megállt, majd bal kezével felemelte a sisakrostélyát.
- Tábornok, egy pillanatra?
- Áh...Kagemune valami gond van?
Valahol hallottam ezt a nevet... morfondírozott pár másodpercig Lyfa míg végül beugrott: Ez volt a név, amit a tónál kivallatott katona említett és ugyancsak ő volt a kapitánya annak a csapatnak, akiket Kirito hidegre tett azelőtt való nap az Ősi Erdőben.
- Gondolom, már tudod, hogy tegnap szétverték a csapatomat.
Lyfa ezt hallva nyelt egyet, majd csupa fül lett.
- Igen.
- Ez a Spriggan volt, ez biztos, de volt vele egy Undine is.
- ?!
Lyfa meglepetten nézett Kagemunera. Még Kirito pókerarca is elcsúszott egy pillanatra. Kagemune folytatta:
- Az S- től kapott értesülések alapján egy csapatot is kiküldtek, hogy megöljék ezt az embert. De kudarcot vallottak.
Az S valószínűleg a kémet[1] vagy Sigurdot jelölhette.
Eugene ránézett Kagemunera. Közben a körülöttük állók suttogni kezdtek. Lyfát újra kiverte a víz miközben a másik válaszára vártak.
Végül Eugene bólintott, majd ezt kérdezte:
- Ez igaz?
Közben halványan elmosolyodott:
- Akkor ennyiben hagyom.
Majd Kiritohoz fordult:
- Sem nekem sem az úrnak nincs szándékunkban a Sprigganokat és az Undineokat provokálni. Most elmegyünk, de egy nap újra szeretnék összecsapni veled.
- Már várom ezt a napot.
Kirito kinyújtotta ökölbe szorított kezét maga elé, Eugene pedig megütötte a sajátjával, majd megfordult. Kiterjesztve a szárnyait elrugaszkodott majd elrepült.
Ahogy elsuhant felettük, Kagemune Lyfára pillantott, szemében huncutság csillogott, majd rákacsintott. Visszafizettem, amivel tartoztam, legalábbis ezt jelenthette, gondolta Lyfa enyhe mosollyal az arcán.
Látva az elrepülő szalamander tábornokot, a szilf lány megkönnyebbülten fújta ki magát.
A földön állók nézték, ahogy a szalamanderek gyorsan és nagyon kis kavarodással felfejlődnek, majd Eugene vezetésével elrepülnek. A jelenlétükkel járó feszültség lassan alábbhagyott, majd a csapat beért egy felhőbe és eltűnt a szemük elől.
A csend újra vendég lett köztük. Ez alkalommal Kirito törte meg:
- Mégis vannak olyan szalamanderek, akik értenek a szép szóból.
Lyfa néhány másodpercig nem tudta mit mondjon erre, aztán kibökte:
- Te tényleg meg akarsz halni...
- Gyakran mondták már.
- Hahaha...
Kacagásukat óvatos köhögés szakította félbe, majd Sakuya szólalt meg:
- Elnézést, hogy közbeszólok, de elmondaná valaki, mi a bánat folyik itt?
Ahogy lassan lehiggadtak, Lyfa beavatta a társaságot a történtekbe, habár ennek egy része feltételezésen alapult. A lordok illetve a tanácsnokok csendben figyeltek, amíg Lyfa befejezte, majd egy emberként sóhajtottak fel.
- Szóval így állunk. - bólintott Sakuya.
Szemöldökei fenyegető V-be álltak össze.
Az utóbbi pár hónapban Sigurd nagyon nyugtalannak tűnt. Éreztem, hogy készül valamire, de nem távolíthattam el a tanácsból anélkül, hogy diktátornak tűnnék.
- Sakuya, úgy tűnik a népszerűséged most megkérte az árát. -
Bólintott Alicia Rue, aki még régebben volt a fajának az uralkodónője, mint Sakuya.
- Nyugtalan... mitől? - kérdezte Lyfa, aki még mindig nem értette Sigurd indítékait.
- Nem tudott beletörődni, hogy a szalamanderek után másodikak vagyunk. Legalábbis erre gyanakszom.
- ...
- Sigurd szinte isteníti a hatalmat úgy a karakterének az erejében, mind a politikában. Így azt, hogy a szalamanderek meghódítsák a Világfát míg ő lentről nézi őket egyszerűen nem tudta elfogadni.
- De akkor miért kémkedett nekik?
- Hallottál az 5.0-ás frissítésről, amelyet hamarosan bevezetnek? Azt rebesgetik, hogy tartalmazni fog egy újjászületési rendszert.
- Akkor ezt azt jelenti...
- Sigurd nyélbe üthetett egy alkut Mortimerrel, mert amíg a faj Ura beleegyezik, ő szalamanderként folytathatta volna a játékot. De ez az újjászületés nem olcsó mulatság és azt sem hiszem, hogy Mortimer állta volna a szavát.
- ...
Lyfa, hogy rendet tegyen az agyában, felnézett az aranyszínű égre és a felhőkoronás Világfára.
Alfént újjászületni és végre szabadon repülni... ez volt Lyfa minden vágya, azóta hogy megtapasztalta milyen érzés a repülés. Ezért állt össze Sigurddal, ezért vadászott éjt nappallá téve és ezért adta szinte minden pénzét a Szilf tanácsnak.
"Ha nem találkoztam volna Kiritoval és nem léptem volna ki a csapatból szinte biztos, hogy Sigurd engem is megkörnyékezett volna, hogy csatlakozzak az árulásához. Akkor mit tettem volna?"
- Az ALO egy nagyon kegyetlen játék. Pokolian próbára teszi a játékosok jellemét. - mondta hirtelen Kirito, keserű mosollyal az arcán.
- A készítője nagyon rossz ember lehet.
- Fufu...ez igaz. - válaszolt mosolyogva Sakuya.
Közben Lyfa úgy döntött, hogy egy kicsit a szívére hallgat és megszorította Kirito kezét. Közelebb lépett az amúgy teljesen nyugodt fiúhoz, majd lassan ő is megnyugodott.
- Szóval mit fogsz most csinálni, Sakuya?
Ezt hallva Sakuya arcáról leolvadt a mosoly és helyét a hatalmon lévők számító tekintete vette át. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mikor kinyitotta, sötétzöld íriszében az elhatározás fénye csillogott.
- Rue, gyakoroltad a sötét varázslatokat, igaz?
Ezt hallva a megszólított megrezzentette nagy füleit, jelezve igenlését.
- Akkor légy olyan kedves és használd a Holdfénytükröt Sigurdon.
- Rendben, de mivel nincs éjszaka nem fog sokáig tartani.
- Nem is kell. Hamar lerendezem.
Megrezzentve füleit Alicia Rue felemelte kezét, hátrébb lépett majd varázsolni kezdett. Hipnotikus hangja a ritkán hallott fekete mágia ritmusával együtt erősödött. A platón hirtelen sötétedni kezdett majd holdfény tört elő, látszólag a semmiből.
Összegyűlt a Cait Sith lány előtt majd mintha olvadt arany lenne, egy kerek tükröt formázott. Mindenki csendben figyelte, ahogy a tükör hullámos felülete egy másik helynek a torz képét mutatta.
- Áhh...
Lyfa önkéntelenül is felkiáltott mikor rájött, hogy mit is mutat a tükör: egy olyan helyet, ahol ő is rendszeresen megfordult, az uradalom tanácstermét. Lyfa látta a hatalmas smaragdzöld asztalt, ahol, az úrnak fenntartott helyen egy alak ült. Lábait az asztalon nyugtatta, ő pedig a székben terpeszkedett, szemét lehunyva.
Sakuya a tükör elé lépett majd feszültségről árulkodó hangon megszólalt:
- Sigurd!
A tükörben Sigurd szinte komikusan reagált:Szeme kipattant majd úgy ugrott fel a székből mintha darázs csípte volna meg.Ekkor vette észre a tükröt és nézett farkasszemet Sakuyával. Először hang nélkül tátogott, közben egész testében remegett majd összeszedte magát és megszólalt:
- Sa- Sakuya?
- Igen, sajnálatos módon életben maradtam.
Sigurd oda sem figyelve válaszolt:
- Hogyan...Lefújtátok a konferenciát?
- Úgy tűnik, szerencsésen lezárul. Most írjuk alá a szerződést. Óh...és volt egy hívatlan vendégünk.
- Ve... vendégetek?
- Eugene tábornok üdvözletét küldi.
- Mi...?
Erre Sigurd jóvágású arca falfehér lett, szemeivel folyamatosan a tükröt pásztázta miközben megpróbált szóhoz jutni. Ekkor vette észre a Sakuya mögött várakozó Kiritót és Lyfát.
- Ly...!?
Ekkor szeme tágra nyílt, mert felfogni látszott, mennyire szorult helyzetbe került. Vicsorogva ezt mondta:
- Azok a pancserek... Szóval mit akarsz Sakuya? Pénzt követelsz? Kirúgsz a tanácsból? De ha ezt megteszed, mi történik veled?...
- Nos, ha ki nem állhatod a szilf létet, megadhatom neked, amire vágysz.
- Mi... Micsoda?
Sakuya elegánsan intett bal kezével, mire egy hatalmas rendszermenü jelent meg, amelyet kizárólag az úr kapott. A sok ablak nem egymás hegyén - hátán volt, hanem hatszögletűen helyezkedtek el. Sakuya végigpillantott rajtuk, majd kiválasztott egyet közülük, majd ujjával kihúzta a csomóból.
A tükörben Sigurd csak bámult, ahogy a kék rendszerüzenet feltűnt a szeme előtt. Ahogy ránézett elfutotta a pulykaméreg:
- Miért... te... Megőrültél? Te... engemet... Most komolyan száműzöl?!
- Igen, renegát leszel, aki csak semleges területen tartózkodhat. Remélem, találsz még örömet a játékban.
- Be...Be foglak perelni! Írok a GM-nek egy panaszlevelet, hogy igazságtalanul ítélsz!
- Ahogy gondolod... Viszlát Sigurd.
Sigurd fenyegetően felemelte az öklét és megint ordibálni kezdett. Sakuya megérintett egy gombot a menüjén mire Sigurd eltűnt a tükörből. Mivel száműzték a szilf területről, a játék véletlenszerűen egy semleges városba teleportálja.
Az aranysárga tükör ekkor az üres tanácstermet mutatta, de nem sokáig, kisvártatva a felülete eltorzult, majd fémes csattanással széttörött. A lenyugvó nap áttörte a bűbáj sötét kupoláját, ismét fényárba borítva a gyülekezetet.
- Sakuya - szólalt meg Lyfa megtörve a csendet
A szépséges úrnő ismét meglendítette bal kezét eltűntetve a menüt majd egy mosollyal az arcán sóhajtott egyet.
- Hogy helyesen döntöttem-e az a következő választáson kiderül. Mindenesetre köszönöm Lyfa. Hálás vagyok azért, hogy te, aki csökönyösen visszautasítottad a tanácsnoki felkérést, idejöttél segíteni. Alicia neked is egy bocsánatkéréssel tartozom, hogy belekeveredtél a szilfek belpolitikájába és veszélynek tettelek ki.
- Túléltül és csak az számít.
Válaszolta nyugodtan a Cait Sith úrnő, de Lyfa megrázta a fejét.
- Én nem tettem semmit. Ha valakinek meg akarjátok köszönni, köszönjétek Kiritonak.
- Most hogy mondod ... mit...
Egymás mellett állva, a két lord arcára volt írva a kíváncsi kérdés:
- Tényleg a Spriggan - Undine szövetség követe vagy?
Végül Alicia adott hangot kíváncsiságának, farkát idegesen csóválva. Kirito, kezét jobb csípőjén nyugtatva magabiztosan válaszolt:
- Természetesen egy nagy hazugság volt az egész. Egy kósza ötlet, de szükséges volt, hogy egyáltalán tárgyalni tudjunk.
- Mi...???
Mindenki tátott szájjal bámulta a Spriggant.
- Milyen egy meggondolatlan fickó. És egy ilyen dolgot kitalálni abban a helyzetben...
- Ha szorult helyzetben vagy, emeld a tétet.
Kirito minden bűntudat nélkül hencegett tovább. Hirtelen Alicia egy macska komisz vigyorával közelebb lépett hozzá, majd felnézett rá:
- Te nagy hazug, nagyon erős vagy! Elhiszed nekem? Eugene tábornok minden bizonnyal az ALO legerősebb játékosa és te szemtől szemben megverted. Te vagy a Sprigganok titkos fegyvere vagy mi?
- Óh dehogy... Csak egy szerény vándorló harcos vagyok.
- Pfff....Hahahahahaha...
Kirito válaszára Aliciából kipukkant a nevetés. Elkapta Kirito karját és a mellkasához szorította, majd csábosan felpillantott rá.
- Ha vándorolsz, akkor az azt jelenti, hogy akár a Cait Sithek területét is útba ejtheted és elszegődhetsz hozzánk zsoldosnak. Felajánlok napi három étkezést és délutánjaid szabadok.
- Mi..?
Lyfa érezte, hogy elönti a düh és ajkai összeszorultak. De mielőtt ennek hangot is adhatott volna, másvalaki megelőzte.
- Hé, Rue várj a sorodra. - szólalt meg Sakuya.
Hangja mintha érzékibb lett volna, mint amúgy és elkapta Kirito bal karját.
A szilfeket jött megmenteni, így nekünk elsőbbségünk van. Kirito, folytassuk ezt a beszélgetést Sylvainben egy vagy két ital mellett.
Lyfa szinte felrobbant dühében.
- Túl ravasz Sakuya. Ne próbáld elcsábítani.
- Te beszélsz? Miért nem ülsz mindjárt a nyakába?!
Két gyönyörű úrnő próbálta megnyerni magának Kiritót akinek kényelmetlen érzése csak fokozódott.
Ahogy ezen gondolkozott, megragadta Kirito ruhájának a nyakát majd felkiáltott:
- Kirito az én...
Mind a hárman Lyfa fele fordultak, akibe beleragadt a mondanivalója.
- Ő...ő az én...
Nem találva a szavakat elhallgatott. A kínos csendet végül Kirito törte meg:
- Nagyra értékelem kedvességeteket - de megígértem neki, hogy együtt utazunk Arunba.
- Ez igaz? Ez igencsak sajnálatos.
Ezt mondva Lyfára nézett.
- Tehát akkor Arunba mentek? Csak kirándulás vagy...?
- Eredetileg el akartam hagyni a szilfeket - vagy legalábbis ezt gondoltam. Bár nem tudom mikor, de egy biztos: még visszatérek Sylvainbe.
- Értem, és örülök neki. De vele kell visszajönnöd.
- Álljatok meg nálunk is és kigördítjük a vörös szőnyeget.
A két lord szomorú arccal lépett el Kiritotól majd Sakuya a mellkasára téve jobb kezét kecsesen meghajolt, míg Alicia biccentett egyet, de fülei lekonyultak. Mindketten köszönetet mondtak mind Lyfának mind Kiritonak.
Sakuya felszegte a fejét majd ezt mondta:
- Nagyon szépen köszönjük Lyfa, Kirito. Ha most megöltek volna minket a szalamanderek, annyira megerősödtek volna, hogy egyszerűen nem tudtuk volna utolérni. Szeretném valamivel kifejezni a hálámat.
- Nem...nem kell semmi...
Látva Kiritót, aki idegesen vakargatta fejét hirtelen eszébe jutott valami:
- Hát Sakuya, Alicia... Ennek a tanácskozásnak a végső célja a Világfa meghódítása volt nem?
- Igen, ez a végső célunk. Együtt fogjuk megostromolni a Világfát; ha mindkét faj átváltozik annál jobb, ha csak az egyik ,akkor az köteles segíteni a másikat a következő főküldetésben. Erre alapoztuk az egészet.
- Részt szeretnénk venni a támadásban, minél hamarabb, annál jobb.
Alicia és Sakuya összenéztek:
- Örülnénk nektek. Sőt ha nem ajánlottátok volna fel, minden bizonnyal mi kértünk volna fel titeket, hogy csatlakozzatok. De az időpontot még nem tisztáztuk. De miért olyan fontos ez nektek?
- ...
Lyfa Kiritora nézett, aki egy pillanatra lesütötte a szemét és így felelt:
- Az ok, amiért ebbe a világba jöttem, hogy feljussak a Világfa tetejére. Van valaki akivel találkoznom kellene és nagy valószínűséggel ott találom.
- Kiről beszélsz? Oberonról a Tündérkirályról?
- Nem, azt hiszem valaki más lesz az. Valaki, akit nem tudok elérni a valóságban, de mindenképpen találkoznunk kell.
- Oh...Valaki a játék menedzserei közül? Nagyon titokzatosan hangzik.
Ez felkeltette Alicia Rue érdeklődését is, aki, bár fülét - farkát leeresztette, mégis csillogó szemekkel mondta:
- De...az hogy felkészítsünk és fel is szereljünk egy ekkora hadsereget nem egy nap és nem is kettő.
- Értem, ez igaz...Bár...most azzal is megelégszem ha eljutok a fáig. Majd aztán foglalkozok a feljutással. - nevette el magát Kirito
Hirtelen mintha eszébe jutott volna valami, "Óh...igen" felkiáltással megnyitotta a menüjét majd gyorsan elkezdett matatni benne. Kisvártatva egy hatalmas bőrzsák tűnt elő.
- Ez elméletileg segíthet enyhíteni az anyagi gondjaitokat.
Ezzel Kirito átnyújtotta a zsákot. A hangjából ítélve nehéz lehetett és tele Yurudoval.Alicia, aki elvette a zsákot megingott a súlya alatt, és mindkét kezével kellett tartsa.Majd mikor belenézett, ámultan kiáltott fel:
- Sa...Sakuya ide nézz...
- Hm?
Sakuya beledugta a kezét a zsákba, majd egy nagy zöldes fénnyel csillogó pénzérmét húzott elő.
- Váááá!
Ezt látva Lyfából is a meglepetés hangja tört elő. A két lord továbbra is a zsák tartalmát nézte és nem hittek a szemüknek. A hátuknál álló tizenkét ember ujjongani kezdett.
- Százezer mitril yurudo érme?
Sakuya, aki hozzá volt szokva sok pénz látványához, még ő is szinte transzban, hitetlenkedve bámulta a zsák tartalmát. Még mindig ámuldozva megrázta a fejét, majd visszarakta az érmét.
Ennyi pénzt szinte lehetetlen összegyűjteni, hacsak nem a Jötunheimri Gonosz Isten típusú szörnyektől... De biztos vagy ebben? Egy ekkora összegből kastélyt emelhetnél méghozzá igencsak előkelő helyen.
- Nem érdekel. Már nem kell nekem.
Nem mutatva semmiféle megbánást, hogy megvált pénzétől, Kirito bólintott.
Alicia és Sakuya még egyszer belenéztek a zsákba majd hatalmasat sóhajtva felemelték fejüket.
- Ennyi pénzzel már nagyon közel kerülünk a célhoz.
- Azonnal nekiállunk előkészíteni a felszerelést. Ahogy készen vagyunk, üzenünk.
- Ezt rátok bízom.
Sakuya megnyitotta az eszköztárát majd Alicia gyorsan belerakta a zsákot.
- Bár a gondolatától is borsózik a hátam, hogy ennyi pénzzel mászkáljunk. Menjünk gyorsan vissza a Cait Sith területre, ha netán a szalamanderek meggondolnák magukat.
- Ez igaz. Majd akkor folytatjuk a tanácskozást, ha visszaértünk.
A két úrnő bólintott egymásnak majd jeleztek követőiknek, akik gyorsan elpakoltak mindent. Pillanatok alatt eltűntek a székek és a hosszú asztal is.
- Nagyon sokkal tartozunk nektek. Megígérjük, hogy mindent elkövetünk azért hogy álmotok valóra váljon Kirito és Lyfa.
- Örülök, hogy segíthettem.
- Várjuk az üzenetet.
Alicia és Sakuya kezet ráztak Kiritoval és Lyfával.
- Köszönjük! Még találkozunk.
Alicia még egyszer kópésán elvigyorodott, megcsóválta a farkát Kirito felé, majd arcon csókolta. Otthagyva a zavarodott fiút, a szemöldökét ráncoló Lyfához fordult, aki éppen a gesztus jelentésén morfondírozott, majd rákacsintott.
Szélesre tárta átlátszó, sárga szárnyait. A két úrnő integetett majd felrepültek, fénycsíkot húzva maguk után, majd a lenyugvó nap vörös fényében fürödve nyugatnak fordultak. Mindkét faj hat- hat tanácsnoka gyönyörű, a vadludakéhoz hasonló V alakzatba álltak, majd követték úrnőiket.
Lyfa és Kirito nézték, ahogy alakjuk egyre kisebb lesz, míg végül eltűnik a naplementében.
Csak a fütyülő szél és a levelek susogása emlékeztette őket az imént lezajlott vad harcra. A három nép sorsát eldöntő harc mostanra szinte már illúziónak tűnt. Lyfa kicsit fázott, ezért Kiritohoz bújt.
- ...Vége
- Igen, végre vége.
A Sigurd csapatából való kilépés és az azt követő események mintha már évekkel ezelőtt történtek volna és nem csak néhány órája.
- Valahogy...
"Együtt Kiritoval , ez a valóság - gondolta Lyfa/Suguha, a szárnyas énem pedig az igazi énem" - de nem tudta szavakba önteni. Ehelyett nekidőlt Kirito mellkasának, a szívdobogását hallgatva de hirtelen...
- Miért...Azt mondtam ne csalj papa!
- Vááá!!
Yui kiugrott Kirito mellzsebéből, és méltatlankodva folytatta. Lyfa gyorsan odébb pattant, tisztes távolságot tartva a pixitől.
- Mi ez a hirtelen...
Yui párszor körberepülte Kirito fejét miközben ő ezt mondta, majd letelepedett a vállára, aranyos arcát durcásan felfújva.
- A lordok mikor hozzád bújtak valamilyen oknál fogva nagyon megugrott a szívverésed.
- Fér...férfi lennék vagy mi...Ezen nem lehet segíteni.
Lyfa megkönnyebbült, hallva hogy Yui haragja nem rá irányul, de ekkor egy újabb kétség merült fel benne, aminek hangot is adott:
- Hé...Yui velem semmi bajod ugye?
- Lyfa, veled semmi bajom.
- Ho...hogyhogy?
- Hát...nem tűnsz lányosnak.
A nyers válasz nem Yuitól, hanem Kiritotól érkezett.
- Vá...Várjunk csak...Mit akarsz ezzel mondani?
Lyfa ezt nem tudta lenyelni, keze már a katanája fele mozdult.
- Ne...nem...úgy értem...Nagyon könnyű veled kijönni...Csakis jó értelemben persze.
Kirito elvigyorodott, majd kuncogását megpróbálta csuklással palástolni.
- De most ne aggódjunk emiatt. Irány Arun és gyorsan mielőtt a nap lenyugszik.
- Áh...Várj meg!
Lyfa kiterjesztette szárnyát majd elrugaszkodott.
Kirito a Világfát célozta meg, egyre jobban gyorsulva, miközben Lyfa megpróbálta utolérni, teljes sebességgel verdesve a szárnyával. Ekkor visszanézve a nagy hegység mögött az Ősi erdő és a szinte már második otthonául szolgáló szilf terület feküdt. De most valahogy nem érzett különösebb honvágyat, ahogy a csillagok előtünedeztek a sötétkék éjszakai égen.
A nap, ami azelőtt teljesen mozdulatlannak tűnt, lassan megdőlt, ahogy a látóhatárt a napnyugta vörösére festette.
Oberon legutóbbi látogatása óta legalább öt óra telt el, ezért Asuna felállt. Körülbelül éjfél után lehetett a valóságban. Közben imádkozott hogy ne figyeljék meg ahogy a márványpadlón állt.
Tíz lépés előre és már az arany kapunál volt. Még mindig meglepte, hogy az utóbbi két hónapot ebben a kis ketrecben töltötte. De ez ma véget ér.
Miközben ezen gondolkozott kinyújtotta kezét a biztonsági panel fele, amelybe a kódot kellett beütni. Öt órával ezelőtt a tükröt használta, hogy meglesse a számkombinációt, amit meg is jegyzett. Most, egyenként kimondva a számokat beütötte őket a panelbe. Mikor lenyomta a kis gombokat, keze megremegett, ahogy a panel egy-egy klikk hanggal nyugtázta a számot.
"3...2...9"
Beütötte az utolsó számjegyeket is, majd fémes csikorgással az ajtó résnyire nyílt. Asuna önkéntelenül behajlította ökölbe szorított karját. Mikor rájött, hogy valójában Kirito egyik kedvenc mozdulatát utánozza, elnevette magát.
- Kirito, megpróbálok minden tőlem telhetőt!
Suttogta, ahogy kitárta az ajtót. Azon túl egy másik ág volt, sokkal tekervényesebb azoknál, amik a ketrecet tartották. Egy kis út volt, amely összekötötte a börtönt a fatörzzsel. Elsétált a ketrectől, egy lépés, kettő, majd az ajtó egy halk kattanással automatikusan bezárult mögötte. Asuna hátradobta a haját, mély levegőt vett majd felemelt fejjel az ismeretlen világ fele indult, amelyet- ebben biztos volt - odakint talál majd.
Néhány perccel később hátranézett, de a ketrecet már elfedték az egymásra boruló ágak, levelek. Megállt a hosszú faág közepén, majd sóhajtott. Úgy érezte mintha már több száz métert megtett volna. Tényleg nagyon nagy ez a fa.
A türelmetlen Oberont ismerve nem hitte, hogy a kijelentkező panel túlságosan távol lehet a ketrectől, de úgy tűnt, tévedett. De ha a SAO- nak az ablak vagy hangalapú vezérlését használja, akkor nagyon nehéz dolga lesz.
"Mindegy nem térhetek vissza. Most már nem. Végig kell menjek az úton, amin elindultam. Túlélem és visszatérek a valóságba. Hogy még egyszer találkozzak Vele."
Asuna szívébe véste ezt a kívánságot, majd folytatta útját.
(Sword Art Online[3] VÉGE)